Abban a régmúlt korszakban, amikor a gyerekek még nem a virtuális világban találkoztak egymással, nem kellett előre egyeztetni, üzenetet küldeni vagy csoportot létrehozni. Elég volt kilépni az utcára.
A kertvárosban mindig akadt valaki, aki ráért. Ha az ember kisétált a sportpályára vagy a játszótérre, perceken belül összejött egy focicsapat, kezdődött a fogócska, a bújócska vagy az ugrókötelezés. Nem kellett szervezni semmit. A gyerekek egyszerűen tudták, hol találják egymást.
A délutánok hosszúak voltak. Bicikliztünk, labdáztunk, az ügyesebbek fára másztak, és közben egyik utcából a másikba sodródtunk. A biciklizést sem tanította külön senki. Néhány esés, horzsolt térd és sok próbálkozás után egyszer csak sikerült. Onnantól pedig úgy éreztük, miénk a világ.
Ha megszomjaztunk vagy megéheztünk, mindig akadt egy nyitott kapu. Minden családnál volt valami egyszerű harapnivaló: lekváros kenyér, zsíros kenyér, esetleg egy pohár szörp, utcai fáról cseresznye. Senki nem gondolta ezt különlegesnek. Így volt természetes.
A szülők sem aggódtak állandóan. Tudták, hogy valahol a környéken vagyunk. Minden utcának megvoltak a maga láthatatlan határai. Volt egy pont, ahonnan már „messzinek” számított a világ, és ezt a szabályt valahogy minden gyerek tiszteletben tartotta.
Egyetlen megmásíthatatlan szabály létezett:
– Hazajössz, ha felkapcsolják a lámpákat!
Ez nem kérés volt, hanem vastörvény.
Amikor este sorra kigyulladtak az utcai lámpák, a bandák lassan feloszlottak. Elindult mindenki hazafelé.
Aki pedig úgy gondolta, hogy sötétedés után még belefér egy kis játék, hamar megtapasztalhatta, hogy a szülők szankciórendszere meglepően hatékonyan működik.
Az a gyerek, akinek nem működött volna kellő pontossággal az időérzéke, és a szüleinek kellett utána eredniük, végképp nem számíthatott sok jóra
Ma már sok minden megváltozott. De akik átélték ezt a korszakot, még ma is pontosan emlékeznek arra a pillanatra, amikor felkapcsolták az utcai lámpákat.
Mert az nemcsak azt jelentette, hogy vége a játéknak.
Hanem azt is, hogy holnap újra kezdődik.
Hagymási Klára