Sikeres volt az V. Újévi hangverseny a Gózon Gyula Kamaraszínházban

$\"\"$

Kubik Annával beszélget Szabó Tiborné, mellette Hegedűs Endre. A lépcsőn a Moltopera Társulat tagjai: Vámosi Katalin, Göncz Renáta, Kulcsár Janka és Ágoston László, a nagyszerű bariton, egykori balassis diák.

„Szaporodjon ez az ország emberségbe’, hitbe’, kedvbe’, / s ki honnan jött, soha-soha ne feledje” – idézte Kányádi Sándort újévi köszöntőjében Szabó Tiborné önkormányzati képviselő tegnap este a Gózon Gyula Kamaraszínházban, ahol idén ötödik alkalommal szervezetek újévi hangversenyt.

A ragyogóan összeállított, mégis tömör, pergő, üde, tehetséges fiatalokat és elismert országos művészeket felsorakoztató program méltán aratott közönségsikert. Az operaáriákat a Moltopera Társulat tagjai: Vámosi Katalin, Göncz Renáta, Ágoston László adták elő, zongorán kísért Kulcsár Janka, fél órás koncertet adott Hegedűs Endre Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, gyönyörű versmondásval Kubik Anna Kossuth-díjas színművész bűvölte el a publikumot.

A hangverseny utáni koccintáson Szabó Tiborné köszöntőjében egyebek mellett kiemelte: „Az önkormányzat mindig is támogatója volt a kulturális életnek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy van öt művelődési házunk, múzeumunk, Bartók Zeneházunk, Gózon színházunk, Maros mozink. Mind egy-egy külön színfolt a palettán. De a civil szervezetek, egyházak működésének támogatásával szintén a kultúra terjesztéséhez nyújt segítséget.” A jelenlévők és az önkormányzat nevében végezetül megköszönte a közreműködőknek, hogy muzsikájukkal emlékezetessé tették ezt a napot, Szabó Ágnes igazgatónak és munkatársainak pedig a szervező munkát.

Az ünnepi koccintás közben szólítottuk meg a műsor két főszereplőjét.

Hegedűs Endre Schumann Fantáziadarabok című produkcióját adta elő az újévi koncerten – nagy sikerrel. Játék közben azonban egyszer csak fölállt a székről, kiemelte a zongorából a kottatartót, majd kicsit még igazított a hangszeren, utána elnézést kért, és folytatta a muzsikát.

– Mi történt?

– Semmi különös. Vannak a hangszeren kis templerek, amelyek lefogják a húrt, amikor elengedjük a billentyűket. Közülük az egyik felakadt, és állandóan zúgott. Elnézést kértem a közönségtől, kihúztam a kottatartót a hangszerből, s végignéztem a templereket. Mindegyik a helyén volt, s folytathattam a koncertet. Tudom, hogy a zongora fából készül. A fa nem hal meg azzal, hogy kivágják. Mozog, folyamatosan változtatja az alakját. Most éppen elkezdett esni a hó, könnyen előfordul kis dagadás vagy eresztés, s valószínűleg ez okozhatta a zúgást.

– Ön előtt Kulcsár Janka kísérte ugyanezen a zongorán az operaénekeseket. Neki jó volt a hangszer, önnek nem.

– Kulcsár Janka zongorakíséretet játszott, ami óvatos alátámasztása az énekeseknek. Nekem a zongorát úgy kell használni, ahogy Liszt Ferenc mondta: ez nem egy hangszer, hanem száz! Illúziójában képes visszaadni egy egész szimfonikus zenekar hangzásvilágát, sokszor hangerejét is. Így én jobban igénybe vettem a zongorát.

– A közönség nem feltétlenül vette észre a zúgást.

– Na, jó, de engem zavart!

– A művésztől ez teljesen érthető.

– De aztán megoldottuk!

– Tökéletesen.

Nagyszerű volt az újévi műsor, s benne ragyogott Kubik Anna Kossuth-díjas színművész is szavalataival. A végső vers, Gyurkovics Tibor Nemzet című költeménye egészen lélekig hatoló volt.

– Miért ezt választotta?

– Olyan, mintha Tibor tegnap este írta volna, pedig már ötödik éve nincs köztünk. Róla kevésbé tudják, milyen csodálatosan nagy költő. A kedves, bohóc lénye elfedte az ő hihetetlen nagy poétikáját. Költészeti munkásságát az utókornak, nekünk kell helyretenni. Én személy szerint is feladatomnak tekintem, hogy Gyurkovics Tibor költészetével megismertessem a közönséget. Több mint húsz évig ültem mellette a Lyukasóra című televíziós műsorban. Nagyon jól ismerem a verseit, szeretném mindenkivel megszerettetni. A Nemzet című verse az egyik legszebb költeménye. Minden benne van, amit a nemzetről gondolunk, amit vele kapcsolatban szeretnénk, óhajtanánk: egymás, a történelem megértése, megismerése, történelmünk szeretete. Nagyon aktuális vers.

– Hogy érezte magát a színház újévi műsorában?

– Szabó Ágnes színházvezetőt hosszú évtizedek óta ismerem, tudtam, hogy rangos műsort fog összeállítani. Nem is volt kérdés a részvételem, csupán attól függött, engedi-e az időm. A publikum pedig nagyszerű közönség, összetartó közösség. Csodálatos volt érezni a tapsokban megnyilvánul szeretetüket, megtapasztalni, milyen aktívak az XVII. kerület lakói egy ilyen kulturális esemény kapcsán is.

$\"\"$

A nagyérdemű a koccintás pillanataiban. Hátrébb Rózsahegyi Péter rákosligeti képviselő beszélget Parrag Emil festőművésszel.