Közeleg a húsvét és ilyenkor emlékek törnek elő, főleg azokból, akik velem együtt régebb óta fiatalok.
Az ünnepeknek — így a húsvét hétfőnek is — nálunk megvolt a maga forgatókönyve.
Minden a bevásárlással kezdődött.
A sonkabeszerzés folyamata, a piaclátogatás, dió, mák vásárlás sarkalatos pontja volt az ünnepnek, mivel nálunk húsvétkor is szokás volt beiglit sütni.
Méghozzá ipari mennyiségben.
Miért? Praktikus okból.
Édesanyámnak kiterjedt locsolótábora volt, akik menetrendszerűen megjelentek.
Rokonok, kisgyerekek,az utcából, régi, kedves tanítványok. Volt rokon, akit évente egyszer láttunk, húsvét hétfőn, de akkor biztosan.
Rájuk várt a sonkatál és a sütemények.
Néhány éves kislányként vártam ezt a napot, annyira, hogy az ablakból lestem, jön-e már végre egy locsolkodó.
Igaz, szüleim siettek közölni, hogy ez szükségtelen, és különben se illik „rendes lánynak”az ablakból lesni a locsolkodókat.
Aztán jöttek is sorban:
Először a kisebb fiúk a kölnis üvegükkel, locsoló versikéjükkel, piros tojásért, amivel némi anyagi támogatás is együtt járt többnyire.
Az általam ismert fiúgyerekek komoly üzleti tervvel rendelkeztek a „locsolópénzt” illetően, és nem ritkán egész komoly „vagyonra” tettek szert.
Bennem már akkor is megmozdult az igazságérzet, hogy ez már megint a lányok hátrányos megkülönböztetése és számunkra miért nincs az évnek ilyen napja?
Ma már tudom, az élet ritkán igazságos.
Majd később a felnőttek is megérkeztek és asztaltársasággá alakultak, itt beszélték meg egy évben egyszer a világ dolgait.
Rendszerint olyan jól érezték magukat, hogy kártyapartivá alakult a locsolkodás, és bőven a délutánba nyúlt.
Ma már sokan hiányoznak azok közül, akik akkor becsengettek, a húsvét hétfő hagyományai sorvadóban vannak.
Azért én reménykedem.
A kisfiúk az iskolában még mindig megjelennek a kölnis üvegükkel és locsolóverseikkel.
A népköltészet ma is működik: a gyerekek lelkesen mondják a versikéket, a választékban pedig a klasszikusoktól a kevésbé szalonképes darabokig minden megtalálható.
Bár látszat szerint senki sem szereti, ha nyakon öntik kölnivel, a lányok táskáiból mégis előkerül egy-két piros tojás.
Ezért vagyok bizakodó, hogy nem merül teljesen feledésbe ez a kedves szokás.
Hagymási Klára