Fergeteg (Szerkesztőségi jegyzet)

$\"\"$

A vérbeli kereskedők sikeres Magyar Asztal akciója aranyvasárnapon a régi piac szegletében. Sok vásárló kereste föl az ingyen falatokat kínáló boltosokat.

Január az ősi magyar elnevezés szerint a fergeteg hava. Viharos, fagyos, nemszeretem hónap. Az erdőn etetni kell a vadakat, városban a madárkákat. Még a verebet is. Magért, morzsáért cserébe igyekszik gondoskodni arról: szúnyog, se szemtelen piaci légy ne nagyon zavarja nyári pihenőnket. Hogy miért éppen szegény piaci légy kapta e kitüntető jelzőt? Valószínűleg azért, mert ott van sok belőlük, ahol sok az élelem.

A Ferihegyi úti piac karácsonyi, szilveszteri forgatagából szerencsére hiányoztak a legyek. Zajlott a készülődés, a nagybevásárlás, ahogy az lenni szokott.

$\"\"$ Olvasóink kértek bennünket, tudassuk, hogy a legkritikusabb pillanatokban is – aranyvasárnapon, előtte szombaton és Szenteste napján – nyitva lesz a régi piac, mert ők nagyon szeretnek ott vásárolni. Köztudomású, főváros szerte a keresztúri az egyik legolcsóbb piac, a szomszédos lőrincinél, kispestinél mindenképpen alacsonyabbak az árai.

A tulajdonos önkormányzat számára természetes volt, hogy a piac a vásárlók igénye szerint, ahogy más kiskereskedelmi egységek országszerte, nyitva lesz az említett napokon. A Tizenhetedik Online közleménye után azonban érdekes vélemények jelentek meg az ismert közösségi portálon. Utóbb értesültünk arról, korábban kereskedők egy csoportja aláírást gyűjtött annak érdekében, hogy ezeken a napokon zárják be a piacot. A miértre nem könnyű a válasz. Hiszen a kereskedő valójában önmaga főnöke, akkor nyit ki, amikor akar. Ha nem fűlik a foga az ünnep előtti munkához, akkor egyszerűen otthon marad, függetlenül attól, egyébként nyitva tart-e a munkahelye vagy sem. Miért kell ehhez aláírásokat gyűjteni, elképzelni sem tudom.

Furcsa, de tény: egyetlen külföldi tulajdonú áruházláncról sem hallottunk, hogy aranyvasárnapon és környékén le akarták volna húzni a rolót. Sőt a régi piac szomszédságában, a magántulajdonban lévő újpiacon sem vetődött föl egy pillanatra sem Adonyi gazda fejében, hogy lakatot tesz a bejáratra. Minden kereskedő tudja, ilyenkor a legnagyobb a forgalom, karácsony előtt lehet a legtöbb vásárlót kiszolgálni, s némi tartalékot képezni a forgalmi szempontból csöndesebb januári, februári „fergeteges” időszakra.

A munkatemető kezdeményezésből végül nem lett semmi. Sőt, a régi piac vérbeli kereskedői – mintegy válaszul az aláírásgyűjtőknek – nemcsak nyitva tartottak, hanem valódi meglepetéssel szolgáltak vásárlóiknak aranyvasárnapon.

A Tizenhetedik Online így számolt be az eseményről!

„– Ottó! Gyere, van disznósajt is! – hívta párját egy bottal járó hölgy a régi piac bejáratánál rendezett alkalmi kóstolón.

Aranyvasárnap alkalmából karácsonyi meglepetéssel szolgáltak ma délelőtt a régi piac kereskedői a vásárlóknak. Megterítették a Magyar Asztalt, s az arra járók kedvükre ehettek a kizárólag hazai termelőtől származó ételekből és italokból. Nemzeti színű papírzászlócskák jelezték, igazi jó falatokra számíthatnak azok, akik a karácsonyi bevásárlás hajrájában kilátogattak a régi piacra. A hangulat családias, egyben ünnepi volt. Látszott, az emberek szívesen járnak a régi piacra vásárolni, sok kereskedővel igazi emberi kapcsolatot is ápolnak. A bizalom, a másik ember tisztelete nemcsak a kereskedelem, de az általános kultúra része is egyben.

A kereskedők ezzel a délelőtti akcióval szavak nélkül mondtak köszönetet a fenntartó önkormányzatnak, hogy a lakosság pártjára állt, és engedélyezte a régi piac ünnepek előtti nyitva tartását.”

Igen, az önkormányzat valóban a lakosság pártjára állt, a döntéshozók véleménye kivétel nélkül megegyezett a vásárolni kívánó kerületiek és az árusítani akaró kereskedők véleményével.

Ez az állásfoglalás, mint cseppben a tenger, valószínűleg tágabb összefüggésben is érzékelteti a kerületi döntéshozók gondolkodását. Tisztában vannak vele, a régi piac működtetése, hosszú távon önkormányzati tulajdonban való megtartása egybeesik a Rákosmentén élő nyolcvanhétezer ember érdekével. Önkormányzati érdekeltség nélkül ugyanis kizárólag magántulajdon maradna fönn a kerületi piacüzemeltetésben, ami – a versenytárs megszűnésével – óhatatlanul az árak emelkedéséhez vezetne. A kevesek régen várt diadala lehetne ez a túlnyomó többség, a lakosság széles rétegeinek érdeke felett.

Ez az a helyzet, amelyet egyetlen lakosságbarát erő sem engedhet meg magának. Seneca teszi föl a klasszikussá vált kérdést drámájában: Cui prodest? Azaz: kinek áll ez az érdekében?

Az önkormányzatéban biztosan nem.

A szervezet éppen a piac jobb működtetése érdekében hozott új vezetőt a közelmúltban, s kezdeményezett eljárást a korábbi időszak átvilágítására. Egyelőre csak bízni lehet abban, hogy az új söprű „fergetegesen” jól fog söpörni. Az azonban látszik, a fenntartó önkormányzat tudja a dolgát.

Mindannyiunk szerencséjére.

Horváth K. József