TIZENHETEDIK ONLINE

Mi a fontosabb érték: a társadalmi igazságosság vagy a jogállam?
Kifejezi-e a fennálló jogrendszer a magyar társadalom alapvető vágyait, érdekeit, vagy éppen valami másfajta érték- és érdekrendszert képviselve egyáltalán nem teszi azt, esetleg éppenséggel szembe megy vele.
A kérdés az óesztendő utolsó napjaiban vetődött föl, amikor az ELTE jogi karán szervezett konferencia keretében bemutatták a Mérlegen az Alaptörvény című interjúkötetet. Mások mellett olyan előadók fejtették ki álláspontjukat a témában, mint Tölgyessy Péter alkotmányjogász, az SZDSZ volt elnöke, a Fidesz 1998 és 2006 közötti parlamenti képviselője vagy Sólyom László, az Alkotmánybíróság egyik első elnöke, volt köztársasági elnök. Mindketten jelentős szerepet játszottak a rendszerváltoztatás éveiben az akkori alkotmány módosításában.
Tölgyessy a konferencián idézte Orbán Viktort, aki szerint Magyarországnak régmúltba visszatekintő hagyományai vannak, amelyek azonban 1945 után megtörtek. Ma igazságosságot, jólétet akarnak a választók, amit Tölgyessy nem tart összeegyeztethetőnek a jogbiztonsággal, az új alkotmányozással. Mint mondta, Orbán Viktor többször kifejtette, számára szimbolikus értéke van az alkotmányozásnak: rend, család, nemzet került előtérbe, nem az alapvető jogok.
Ez a szemlélet lenne helytelen?
Kinek az érdekét kellene szolgálnia az alapvető jogoknak, ha nem a rendét, a családét vagy a nemzetét. Mint Tölgyessy kifejtette, a jogbiztonság helyett a jólétet teremteni akaró „plebejusdemokrácia” van kialakulóban, amely nincs tekintettel a fékekre és ellensúlyokra.
Miféle fékek és ellensúlyok?
Valószínűleg a még 2010 előtt is nagyon elevenen létezett fékekről lehet szó, amelyek megakadályozták a „plebejusdemokrácia” kibontakozását. A Kádár-korszak meghaladását, a rendszerváltozás lényegét: az 1990 óta remélt, óhajtott társadalmi jólét fokozatos beköszöntét. Az „ellensúly” – azaz a 2010 előtt, lényegében 1948 óta folyamatosan regnáló hatalom – nem akarta megváltoztatni azt a társadalmi, gazdasági beágyazódást, amelyet évtizedek alatt a jog eszközével bebiztosított magának. S amelynek révén egy szűk kisebbség számára mindig jólét, Hawaii volt Magyarország, míg a nagy többség számára – a rendszerváltozástól függetlenül – elérhetetlen álom maradt a nyugati életszínvonal, az ő érdekei szerinti jogbiztonság, amire pártállásra való tekintet nélkül minden szavazó vágyott.
Hiszen mit is jelent a jogállam? A fennálló törvények, a jogszabályok hierarchikus rendjének tiszteletben tartását. Ki alkotja a jogot? A mindenkori hatalom képviselői. Függetlenül attól, hogy szabadon választott vagy erővel a nyakunkra ültetett hatalomról van-e szó, a jogalkotás az ő privilégiumuk, a jogszabályok mindig a regnáló hatalom akaratát tükrözik. Elég csak ideírni az új alaptörvénnyel megszüntetett alkotmány számát: 1949. évi XX. törvény. 1990 után is ezt módosítgatták számtalanszor, gondosan ügyelve a sztálini alapok változatlanul hagyására.
Csak 2010, a kétharmados parlamenti többség beválasztásában kicsúcsosodott népakarat hozta el a paradigmaváltás lehetőségét. Ez adott jogot, egyben kötelezettséget is arra, hogy a kétharmados parlamenti többség valóban a társadalmi többség érdekeit képviselje a törvényhozásban, s nem azokét, akikét az elmúlt évtizedek alatt igyekeztek a jog által bebetonozni. Hogy az állam végre valóban az emberek oldalára álljon, ne csak mímelje azt, mint a baloldalinak beállított, alapvetően azonban a legszélsőségesebb globalista érdekeket a saját népe, a saját választói rovására kiszolgáló kormányok idején tette. Mert – s ez talán a legszomorúbb – ezek a kormányok bizony saját, jóhiszemű, baloldali választóikat is becsapták. „Plebejusi” érdekeiket a valóságban sohasem képviselték, globalizációs megbízóik ugyanis nem a választók, hanem a nemzetközi nagytőke kiszolgálására küldték őket a parlamentbe. A baloldali szavazók csak biodíszletnek, a hatalom megszerzéséhez kellettek. Tölgyessy Péter is erről az alapról indulva helyezi a (pártállami emberek) jogbiztonságát a társadalmi igazságosság elé, nem kevesebbet kérdőjelezve meg ezzel, mint a demokrácia lényegét, a többség akaratának érvényesülését. Ami – finoman fogalmazva – minimum erkölcsi kérdés. S ez az etikai szempont bizony Sólyom László esetében is fennáll. Sólyom Lászlónak és az első Alkotmánybíróságnak óriási a felelőssége abban, hogy a rendszerváltás hajnalán nem történt meg a történelmi igazságtétel. A lusztrációs törvényjavaslatokat ugyanis a Sólyom László elnökölte Alkotmánybíróság sorra visszadobta, megakadályozva a történelmi igazságtétellel kapcsolatos összes kezdeményezést. Azzal a hivatkozással, hogy a Kádár-korszak és a demokratikus jogállam között jogfolytonosság áll fenn. Bizonyára nem véletlen, hogy az M1-en a minap vetített, Jelenczki István: Az igazság soha nem késő című dokumentumfilmjének Sólyom volt a kettő közül az egyik olyan fontos szereplője, aki elutasította a rendszerváltoztatás-kori tevékenységről való nyilatkozattételt a dokumentumfilm készítőinek.
Nyugodtan kijelenthetjük, társadalmi igazságosság nélkül soha nincs jogbiztonság. Ezért kell megőrizni a 2010 utáni időszak eredményeit – rezsicsökkentés, családi adózás, szociálpolitikai intézkedések –, s olyan világot támogatni, amely nem akarja ezeket az eredményeket lebulldózerezni. Világossá tenni mindenki számára, hogy az emberek lelkében soha nem volt jogfolytonosság a Kádár-korszak és a demokratikus jogállam között, s nem is lesz. Ez a demokrácia üzenete.

Horváth K. József