Ajándék (Szerkesztőségi jegyzet)

Felvételünk az RTK-RKSK (1-2) U19 bajnoki mérkőzésen készült a Pesti úton. Sárgában az RTK csapata.

Felemás véget ért az őszi fociidény.

Az RKSK Rákosmente néven focizó gárdája az NB III. Mátra csoport harmadik helyén zárta a szezont. Nem a legjobb teljesítménnyel, de legalább egy-egy hazai meccsén igazán szórakoztatni tudta az általában szép számmal kilátogató nézősereget. A szurkoló minden hét végén gólzáporos „karácsonyra” vágyik. A felelős egyesület pedig minden alkalmat megragad, hogy az utánpótlás fiataljai számára a „penge” első csapattal vonzó példaképet állítson, amelyre a pöttöm spílerek vágyakozó szemmel tekinthetnek, elérhető közelségben tudva Rákosmente – később esetleg az ország, netán a nagyvilág – legjobbjai közé való bejutást.

$\"\"$ A szomszédvár, az NB III. Duna csoportban futballozó RTK csapata sajnos lesújtó mérleggel állhat az Úr színe előtt a bajnokság félidejében. A tizenöt mérkőzésből megszerezhető negyvenöt pontból hármat sikerült összegyűjteniük, s az utolsó előtti fordulóban a szezonban végig a sereghajtó helyén tanyázó Budafok elleni otthoni fiaskóval a vendégcsapatot „fölpréselték” a tabella legalsó helyéről az utolsó előttire. Azon a bizonyos november 11-iki vasárnapon, amikor otthon kikapott az RTK a Budafoktól, a Péceli úti meccsel egyidőben játszották az Edző téren az RKSK-Inter04 női labdarúgó mérkőzést, amely az Edző téri lányok 8-0-ás győzelmével ért véget. Láss csodát, a mérkőzés alatt az RTK meccsről átjöttek szurkolók az Edző téri női focira, annyira lelombozónak ítélték a Péceli úton látottakat.

Az ősz folyamán nem egyszer, nem kétszer kérdezgették a szurkolók az RKSK vezetőit, miért nem tud közös csapatot kiállítani ez a két egyesület, ha már mindkettő állami-önkormányzati tulajdonú ingatlanon működik. Egy csapatot mégiscsak könnyebb lenne menedzselni, mint kettőt, ráadásul a szurkolóknak is közös öröme lehetne egy-egy siker.

Amikor az RKSK néhány éve kivívta az NB III-ban való szereplés jogát, jelen sorok írója, akkor az RKSK elnöke, igyekezett egy teljes kerületi foci-összefogást létrehozni. Ez a törekvés – be kell látni – lényegben kimerült az ígéretekben. A következő lépésben – az RTK kezdeményezésére – többször leültünk tárgyalni a sportszervezetet jelenleg is vezetőkkel erről. A megbeszéléseken két koncepció körvonalazódott. A nyilvánvalóan jobb infrastrukturális háttérrel rendelkező RTK saját nevelésű játékosokat szerepeltetett volna, az RKSK elsősorban az eredményességre helyezte volna a súlyt. Elsősorban a közönségszórakoztatási feladatainak teljesítése, és az utánpótlás számára való jó példa felmutatása miatt. Utóbbi elképzelést a Péceli úton nem tartották elfogadhatónak, így nem született megegyezés. Noha a közös gazdasági háttér kialakítása nyilvánvalóan könnyebbséget jelentett volna a működtetőknek mindkét egyesület számára. A most véget ért őszi szezon után a csapatok tabellán elfoglalt helye mutatja, melyik elgondolás lehet hosszú távon életképes a két koncepció közül.

Az emberek szórakoztatására hivatott látványsportágak nyilván nem rendezkedhetnek be a folyamatos kudarcok elviselésére. Az olimpia jelszava sem a lassabban, mélyebbre, gyengébben, hanem a gyorsabban, magasabbra, erősebben (citius, altius, fortius).

Közös csapat indításával nemcsak azt értük volna el, hogy az Edző tériek és a Péceli útiak közösen örülhettek volna csapatuk hétvégi sikerének, hanem például azt is, hogy rendelkezésre álljon az az utánpótlásháttér, ami nem kényszerítette volna például az RTK-t arra, hogy idén az Ikarustól bérelt kölcsöncsapattal induljon az U17-es bajnokságban. Az NB III-as indulás ugyanis megfelelő számú utánpótlás-együttes versenyeztetését is kötelezővé teszi. Házon belül lehet persze örülni annak, hogy Vass László vezetőedző kitűnő munkát végez, ám az NB III-as szinten meg nem ütő, képességhiányos játékosokból – akik között számos „idegenlégiós”, azaz nem kerületi lakó is van – ő sem tud többet kihozni. Lehet helyben örömforrás az is, hogy a minap az RTK (Ikarus) U17-es csapatot verő RKSK játékosai korábban szinte teljes egészében az RTK-nál futballoztak, azaz a mégis a „mieink” nyertek. Meggyőzhetjük magunkat arról, mennyivel jobb a vereség a győzelemnél, az utolsó hely az élmezőnynél. A külvilág azonban ebben – legalábbis – kételkedik.

A sportkudarc nem magánügy. Lakóhelyünk, Rákosmente ázsióját lehet vele rontani vagy javítani. Az viszont bizonyos, hogy akár ezer-kétezer ember is tapsolhatna egy-egy hétvégén a lelátón, ha közös RTK-RKSK csapat futhatna ki a zöld gyepre. Ez az utánpótláscsapatok tagjaival, hozzátartozóival együtt közel tízezer ember számára jelentene jobb közérzetet a főváros keleti szegletében. Már csak az összefogási szándék kinyilvánítása is örvendetes volna, természetesen az eredményesség megcélzásával. Ez lehetne talán a legszebb karácsonyi ajándék Rákosmente sokezres futballszerető lakójának.

Az RKSK vezetése a még részvételemmel kialakított irányban halad, így valószínűsíthető: most is igent mondana az összefogásra.

Horváth K. József