TIZENHETEDIK ONLINE

Ez a történet most nem a pénzről szól. Ez valami egészen másról. Egy életre szóló élményről. A képzeletről, az álomról és a valóságról. Tartsd szem előtt, hogy az álmok megvalósulhatnak, igazak lehetnek, ha tényleg hiszel bennük.
Amikor az egyéniségem kialakulóban volt, már sejteni véltem, mi az, ami igazán boldoggá tesz. Szüleim szórakoztatására kisebb képregényeket rajzoltam, miknek lényegét és mondanivalóját csak én értettem. Édesapám leült mellém, s meséltetni kezdett, miközben lapozta a ceruzás képeket. Közben furcsán pislogtam, nem értettem, miért akarja, hogy meséljek, ha nem figyel rám. Mert a kezében papír és toll volt, s amíg én meséltem, addig ő mintha nem is figyelt volna rám, lapozgatta a rajzaimat, s közben bőszen jegyzetelt. Akkor még írni sem nagyon tudtam, hiszen az ábécé világával akkoriban ismerkedtem. Megsértődtem, de addig nógatott, míg végére értem a képregény történetének. Majd a végén, a gyerekek őszinteségével feltettem neki a kérdést: Na, most mondd el, mit is meséltem! Erre ő mosolyogva elém tolta a kockás papírt, s felolvasta a képregényem rövid történetét. Figyelt rám, s ami a legfontosabb: Hitt bennem!
Azt a kockás papírt immár húsz éve őrzöm. Bár megsárgult, s a betűk is összemosódtak, de ha előveszem, szavai még mindig a fülemben csengnek: Hinned kell magadban, s akkor álmaidat is meg tudod valósítani!
Ennek reményében őrizgettem ezt a papírost, s ez adta a további lendületet. Hittem magamban, s már verseket, novellákat is írni kezdtem. Nem érdekelt, hogy nem látja senki, a családomnak tetszett és boldog voltam, amikor egy-egy karácsony alkalmával előadhattam a szűk rokonságnak legújabb történetem. 
Egyik füzet a másik után telt be a verseimmel, de nem mertem őket megmutatni senkinek. Hála az internet világának, immár közel negyven éves fejjel rábukkantam egy pályázatra, ahol karácsonyi történetet kellett írni. Előkotortam a hajdani kockás papírt, kitettem magam elé az asztalra, s írni kezdtem. Majd némi habozás után elküldtem a megadott címre. Fel sem ocsúdtam, amatőr szerzőként a pályázatot meghirdetett oldalon találtam magam. Egyik írás a másik után. Bevallom, tetszett, amikor jöttek a lájkok. Az én drága elfogult apukámon kívül van ember, akinek tetszik az írásom? Újabb lendületet kaptam, s közben az elnyűtt kockás papír a mindennapjaim részévé vált. Új írások a régi rongyos papír kíséretében…
A szavazás ideje alatt felgyorsultak az események. Egy szavazat, kettő, három…hetvennél már magamhoz sem tértem. Nincs is ennyi ember a világon, aki elolvassa….gondoltam. Közben pedig új barátokat és ismerősöket szereztem. A szavazás után pár nappal e-mail-t kaptam: megnyertem a közönségdíjat. Lázas készülődés a nagy napig. Próbáltam magamban elképzelni a szituációt, de nem igazán sikerült. Majd eljött a nagy nap. Rákosmente, Főtércaffé….kicsit elkéstünk, a parkolók zsúfolásig telve, adventi kirakodóvásár…..
Ahogy beléptünk az ajtón, kellemes környezetbe csöppentünk. Mindenki el volt foglalva valamivel. A tévések a kamerájukat állították élesbe, az újságírók a fényképezőgéppel babráltak, a szervezők pedig odafigyeltek a legapróbb részletre is. A kávézó nem volt túl nagy, viszont kellemes környezetet biztosított erre az estre.
Az ismert színész laza mozdulattal emelte szájához az ásványvizet, s az egyszerű emberek természetességével köszöntött minket. Végre elkezdődött…
A kerület polgármestere nemes egyszerűséggel köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a díjakat. S utána a neves színész várva várt előadása. Míg hallgattam az előadást, a megsárgult kockás papírt szorongattam a kezemben, közben hátrapillantottam azokra az emberekre, akik miattam jöttek el az estre. Jó érzés volt látni a csillogó szemüket, hogy büszkék rám!
Sajnos gyorsan eltelt, s ma már csak emlék….ami örökre nyomot hagyott bennem! Talán soha nem fog megismétlődni velem az újságírók fényképezőinek villanása, a tv-interjú és a szervezők részéről az a sok kedvesség, amit kaptam, de az a pillanat akkor örökre szólt!
Kedves Szerzőtársak!
Apukám egykori szavait tudom Nektek is közvetíteni: Hinnetek kell magatokban, s álmotok egyszer megvalósul! Talán most nem sikerült, de lesz újabb pályázat, s újabb esély arra, hogy Ti is megvalósítsátok álmotokat! Mert én hiszek Bennetek!
S végül, de nem utolsósorban kedves Apukám!
A legfényesebb csillagként ragyogsz nekem az égen, s tudom, hogy most Te is boldog vagy! Velem van a kicsi kockás papír, amire ha ránézek, tudom, hogy soha nem adhatom fel az álmaimat, hogy az a sűrű, bozótos ösvény majd nekem is megnyílik egyszer, ha hiszek az álmok megvalósulásában!