TIZENHETEDIK ONLINE

Szeptember 15-én kiderül, hogyan alakul át az Orbán-kormány. Megtudhatjuk, hogy Zombor Gábor egészségügyi államtitkár után lesz-e még valaki, aki lemond megbízatásáról. Az nem valószínű ugyanis, hogy a miniszterelnök kezdeményez változásokat. Mint a minapi Kormánykonferencia után elmondta, a minisztereknek és az államtitkároknak a következő egy évben van még módjuk arra, hogy a kitűzött célok érdekében szükséges lépéseket megtegyék.
A kormányfői bizalom tehát változatlanul megvan Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter iránt is. Ő volt az a politikus, akit a kormánykonferencia előtti napokban, hetekben számos médium igyekezett befeketíteni, olyan nagyvadként feltüntetni, amely leginkább érett a kilövésre.
A Figyelő vagy a HVG elsősorban ellenzéki beállítottságú olvasótábora minden bizonnyal nagyon örülne, ha Lázár János a jövőben nem töltené be ezt a rendkívül fontos, óriási hatalmi koncentrációt megtestesítő feladatkört, amely megfelelő nehézfegyverzetet jelent a miniszterelnöki akarat végrehajtására. Mint írták, Lázár talán német baráti vállalkozó körök unszolására az üzleti életben töltene el néhány évet. Aztán kiderült, nem is biztos, hogy van bármiféle valóságalapja a német vonalnak, inkább fideszes „barátokról” lehet szó, akik szívesebben látnák a keménykezű, következetes és alapvetően tisztességes minisztert obligón kívül, mint belül. Szóval bla-bla-bla, csak ártson a szöveg, ha egy mód van rá.
Egyébiránt a nagy munkabírású, felkészült Lázárnak a formállogika alapján alapvető érdeke a tisztességesség, hiszen különleges beosztásánál fogva annyira kimagaslik a kormányzati apparátusból, hogy ha valóban lenne vaj a fején, azt még a laikus csökkentlátók is azonnal észrevennék, nemhogy a kákán csomót keresők népes és felettébb gátlástalan képviselői. A gátlástalanok egyike például Berkecz Balázs, az Együtt politikusa, aki még a közelmúltban is azzal próbált fogást találni Lázáron, hogy fölemlegette az alaptalanul neki tulajdonított szöveget, miszerint „mindenki annyit ér, amennyije van.” A valóság pedig régóta közismert: ez a kijelentés soha el nem hangzott. Lázár János még hódmezővásárhelyi polgármesterként – közel tíz éve – egy önkormányzati vita során említette, milyen rettenetes az olyan világ, amelyben aszerint ítélnek meg valakit, hogy mije van, és ezen változtatni kell. Ebből a szövegből montírozták össze a fenti, lejáratásra alkalmas „gondolatsort”. Lázár bírósághoz fordult, az eljárás nyomán jogerős ítélet mondja ki, hogy az anyag hazug, manipulált, nincs köze a valósághoz.
Az ellenzéki támadások nyilvánvalóan a lejáratás szándékával látnak napvilágot. Ez fakad az ellenzékiség szerepköréből. Megtévesztőbb azonban és így nagyobb kárt okozhat a kormánnyal lojális olvasótáborban, ha a Kormánykonferencia előtt olyan lapokban olvasnak Lázárt lejárató írásokat, amelyek nem oly régen még közel álltak a kabinethez. Mint a Heti Válasz vagy a Magyar Nemzet. Csakhogy ezek az orgánumok annak a Simicska Lajosnak a tulajdonában maradtak, aki üzleti érdekeinek csorbulása miatt nyíltan szembe fordult Orbán Viktorral. Simicska valóságos tény nélkül úgy illette ügynökváddal a kormányfőt, hogy a kijelentését még nyilvános dokumentumok is cáfolják. Kövér László házelnök – az „ott a haza, ahol a haszon” elvét valló Simicska esetére utalva – emlékeztetett, ha az ország érdeke azt kívánja, a Fidesz-kormány mindig kész az erős érdekcsoportokkal is szembemenni. Simicska határozottan állította, hogy ő fog nyerni a csatában. Maradjunk annyiban, a győztest majd az idő hirdeti ki.
Kétségtelen ugyanakkor, hogy a jobboldali médiából tájékozódók még egy ideig zavarban lesznek, mivel a megszokott orgánumaik más üzeneteket és magyarázatokat közvetítenek, mint eddig. Azaz a Magyar Nemzet és a Heti Válasz a tulajdonos érdekei alapján ma már ellenzéki orgánumként kezelendők, amelyet azonban a mai napig nem mindenki tudatosított magában.
Ezért különösen káros az egykori kormányszóvivő, Heti Válasz főszerkesztő Borókai Gábor tollából olyanokat olvasni, hogy gond van az „egy pontra felfüggesztett emberekkel, akik vigyázó szemüket mindig csak felfelé szegezik, lefelé kalimpáló lábukkal meg sokakba belerúgnak.”  Továbbá: „A környezet örökös szapulása az önfényezés sajátos módja. A munka heroizálása nem kevésbé.”  Lázárnál „a közösséget az ego, a kötőanyagot pedig a kommunikáció helyettesíti.”  
Borókai állításai mögül hiányoznak a tények. Az írásnak mindössze annyi valóságalapja van, hogy Tarlós István főpolgármester és Lázár János között voltak a nyilvánosság előtt kölcsönös szurkálódások. Pont. A dolgozat valóság- és véleményaránya annyi, mint gyakran az eredetileg is liberális sajtóorgánumok írásainak, ami egy igényes tollforgató számára nem nagy dicsőség.
Köztudomású, az igazi célpont a sakktáblán sem a bástya, hanem a király, azaz a kormányfő. Simicskának és elvbarátainak, elvtársainak mindenképpen. Eléréséhez pedig semmi sem drága.
Az országlakosok nagytöbbsége azonban nem engedi meg a miniszterelnök elmozdítását.
Szeptember 15. nincs már messze. Nem túl kockázatos megjövendölni, hogy a bástya marad.
Az ország előtt tornyosuló feladatok megoldásához, hazánk öt év alatt elért látványos sikereihez ugyanis stabil csapatra, kipróbált irányítókra van szükség.

Horváth K. József