Idén is – mint minden évben szilveszterkor – rombolás, szenvedés és állathalál járt a tűzijáték (és a már betiltott petárdázás) nyomában. Egyre többünknek családtagjai, hűséges jóbarátai a kutyusok, cicák, madarak, stb. Szilveszter után sok-sok „csonka család” marad. Szerte az országban közös gyertyagyújtással emlékez(t)ünk az áldozatokra.
A kilőtt rakéták a lakosságnak is súlyos egészségkárosodást okoznak. Az ultrafinom részecskék képesek 20 perc alatt a tüdőből a véráramba jutni. Körülbelül 24 óra alatt, lerakódik az érfalakon, olyan helyeken, ahol gyulladásos folyamat van. A légszennyezést mérő automaták csúcsra járnak szilveszterkor. Például Budapesten a XI. kerületi Kosztolányi téren 2017. december 31-én 15 órakor 15 mikrogramm/köbméter volt a légszennyezettség, míg éjjel 2 órakor már 525 mikrogramm/köbméter! Az utóbbi tízszerese (!!) az egészségügyi határértéknek. (Forrás: Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat.) Ezt az állapotot tudatosan előidézni, vajon helyes ez? Csak kérdezem…
Belenéztem az óév-búcsúztatón a kutyáim rémült, szenvedést tükröző tekintetébe, hallom a történeteket pici gyerekekről, akik szilveszter óta bepisilnek, szívbetegekről, akik rosszul lettek a stressztől. Vállamon zokognak a gazdik és a menhelyek dolgozói keserűen számolnak be az elárvult kutyusokról. Erdészektől hallom, hogy a madarak és az erdők vadjai rémületükben nekirohantak a fáknak és csak szétroncsolódott testük emlékeztet a szilveszteri vigadozásra.
Meg lehetne próbálni akár jogszabályi korlátozással elejét venni a szilveszteri tragikus eseteknek.
Végül néhány kiragadott példa az idei szilveszter szomorú statisztikájából:
– 8 éves kislány súlyos égési sérülésekkel került kórházba;
– Pesten egy ház kigyulladt a tűzijátéktól, a hazatérő tulajdonosok csak a porig égett lakást találták;
– Szendike, a kis kölyökkutya – bár biztonságot nyújtó lakásban volt – mégsem élte túl a szilvesztert, a folyamatos robbantgatás miatti pániktól leállt a szíve;
– Alex, a gyönyörű skótjuhász rémületében kirántotta fejét a nyakörvből, felugrott egy épp induló vonatra és számára ez volt a végállomás;
– Csibe, a két éves tacsi-keverék kislány autó alá rohant és soha többé nem játszik kékpöttyös labdájával.
A háborúban a bombák vijjognak úgy, mint a tűzijáték, a puskák ropognak úgy, mint a petárdák. Feltehetően az emberek egy maréknyi csoportja élvezi ezeket a brutális hangokat.
De vajon erkölcsileg helyes-e az élvezet kielégítése, ha ezzel más élőlényeknek egészségkárosodást, szenvedést és halált okozunk? Vajon az élvezkedéshez való jog az erősebb, vagy a szenvedésmentes élethez, egyáltalán az élethez való jog? Csak kérdezem …
Nádasné Budinszky Mária