Dr. Bodnár Attila és dr. Fenke Ferenc a sajtótájékoztatón
Dr. Fenke Ferenc urológus főorvost, Rákosmente önkormányzati képviselőjét nevezte ki a Bajcsy-Zsilinszky Kórház XVII. Kerületi Szakrendelője élére dr. Bodnár Attila, a kórház főigazgatója.
A beiktatási sajtótájékoztatón Bodnár Attila beszélt a szakrendelő fejlesztésével kapcsolatos tervekről. Jelezte, erőteljes lobbizás folyik azért, hogy az egészségügyi kormányzat tegye lehetővé a szakrendelő épületének bővítését, a külső helyszínen működő szakrendelések – onkológia, bőrgyógyászat, tüdőgondozás – behozatalát az Egészségház utcai épületbe. Szólt arról, hogy szorosabbra fűzik a kapcsolatot a háziorvosokkal, beszélt a HT Medical Centerrel való egymás mellett élésről a betegek érdekében.
Fenke doktor egyebek mellett szólt az utóbbi két évben működtetett előjegyzési rendszer előnyeiről, és annak továbbfejlesztése mellett szállt síkra.
A kinevezés érdekessége, hogy Fenke Ferenc éppen annak a körzetnek, a városközpontnak az önkormányzati képviselője, ahol az intézmény Egészségház utcai székhelye is található. Ez a körülmény lehetővé teszi, hogy még közelebb kerüljön egymáshoz az orvos és a beteg, tovább javítva az ellátás minőségét nemcsak a városközpontban, hanem egész Rákosmentén. A képviselőség és a szakrendelő vezetői munkaköre között egyébiránt nem áll fönn összeférhetetlenség.
Hallgassák meg a sajtótájékoztató vágatlan hangfelvételét.