Mozogni márpedig kell!
Nem mondott mást a reumatológus se.
- Vetkőzzön le! − szólított fel.
Végigmért, hajlítgatta végtagjaimat oda és vissza, majd diktálta is az asszisztensnek:
- Artritisz. Mérsékelt obezitás.
Artritisz. Hát… az se egy boldogság. Ám, hogy mérsékelt obezitás, attól elsüllyedni készültem.
Nem mintha meglepetés lett volna, ráállok én a mérlegre minden nap, de leírva még rosszabbul néz ki.
Miután maradék hiúságom is romokban hevert, rátértünk a tennivalókra.
Mozgásban kell maradni, de milyen mozgásban?
Bicikli, nem jó, mivel a gerincemet se lehetne szépségversenyre benevezni.
Futás – ugyanezen oknál fogva – szintén nem használ.
Marad az úszás és a séta. Esetleg ellipszis tréner.
Az úszás nagyon jó, ha már benne van az ember lánya a medencében, de tényleg, csak ne lenne olyan vizes! Meg az a hajszárítás!
Marad a séta.
Azt mondja az okos mondás: A láb mindig kéznél van.
Az elhatározást tett követte, minek eredményeképp megalkottam új sportágamat, a Ligetkört.
Négy távban lehet benevezni:
- Lakás− III.utca
- Lakás− I.utca
- Lakás−Lyka Károly utca− II.utca
- Lakás−Ároktő utca−Bartók Béla utca –II.utca… és vissza természetesen.
Lehetőleg este, hűvösben. Aki azt gondolná, nem pezseg az éjszakai élet Rákosligeten, nagy tévedésben van.
A következő találkozásokra lehet számítani:
Sziesztázó macskák, minden utcában. Soha nem sikerül megfejtenem, miért fekszenek ki az úttest közepére. Kutyasétáltatók. Sünök, sün családok. Nyest, több is. Jellegzetes a hullámzó ugrabugrálásuk, ahogy eltűnnek az autók alatt.
Köztudott rólam, hogy minden kutya és macska a barátom, így jó társaságban vagyok.
Számomra azok az utcák a legszebbek, ahol gesztenyefák vannak, minden évszakban csodálójuk vagyok.
Kora tavasszal mindig elhatározom, megfigyelem, mikor pattan ki az első rügy a fán, sajnos még egyszer sem sikerült. Mindig megelőznek az újszülött kis levelek.
A kis, tüskés gesztenyék nagyságából pedig jól látszik, mennyi van még a nyárból.
A hársfák illata végigkísér.
Számomra Rákosliget a virágzó fákkal övezett utcákat jelenti, ami sajnos egyre kevesebb.
Aki itt nőtt fel, mint e sorok írója, annak minden utca, minden régi ház emlék.
Mint például a Liszt Ferenc utca a mély betonárkaival. Mennyire féltem kisiskolásként biciklizés közben, hogy beleesek. Az árok nem lett nagyobb, én voltam kisebb.
A másik rémség a trafóház volt. Meg voltam győződve róla, hogy azonnal agyonsújtja az elektromosság azt, aki hozzáér. Biztosan azért, mert sokszor elmondták a felnőttek, hogy nem szabad piszkálni.
Az orvosi rendelő, ami valaha kis közért volt, ott lehetett kapni a néhány filléres Balaton kockát, gyerekkorunk jutalomfalatját.
A Hősök tere, becenevén Sas park, ahol több generáció gyerekei múlatták az időt helyes és helytelen tevékenységekkel.
Van még egy mellékhatása az esti sétának: garantáltan megnyugtat.
Még azokban az esetekben is, mikor a napi események kapcsán legszívesebben kifutnék a világból.
Mi a titok?
Talán az, hogy hét évtized sétál velem, itthon vagyok.