Ifjúságvédő konditerem a Pesti út 37-ben

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Betónia Alexandra és Várbíró Anita a kondigépnél beszélget. A boxzsák a férfias sportot kedvelőké. Betónia István gondnok mellett a két törzstag, Kati Roland és a kicsi: Kati Márk.

Hamarosan pingpongasztal és futópad is várja a Pesti út 37. szám alatti tízemeletes társasház lakóit az épület földszintjén lévő konditeremben, köszönhetően annak az együttműködésnek, amelyet Betónia István gondnok alakított ki Várbíró Anita körzetes önkormányzati képviselővel a közelmúltban. A szabadidős sporteszközöket már nem is a konditerembe járó fiatalok kérték, hanem a szüleik, pontosabban az anyukák, akik már szintén szép számmal látogatják a mozgásra, társasági életre, közösségépítésre is kiválóan alkalmas helyiséget.
A történet tavaly májusban kezdődött, amikor Betónia István – a lakók, illetve a közös képviselő javaslatára – felvette a kapcsolatot Horváth Tamás alpolgármesterrel. Kérte, hogy az egyébként használaton kívüli, évente legfeljebb egy-két alkalommal, csak társasházi közgyűlésekkor használt helyiséget adja a hivatal a ház használatába. Rendbe tennék és konditermet alakítanának ki benne. Így is történt. Megszületett a megállapodás, Betónia István pedig hozzálátott a munkához. Az amúgy őrzővédő vállalkozással rendelkező, s viszonylag sok szabadidővel bíró kétgyermekes családapa saját erőből otthonossá varázsolta a helyiséget. Többféle kondicionáló gépet helyezett el ott, boxzsákot, bordásfalat, húzódzkodót szerelt föl és megnyitotta a teret a fiatalok előtt. A száz lakást és kilenc üzletet magában foglaló Pesti úti toronyházban így mintegy háromszáz ember számára teremtett kulturált sportolási, szabadidő eltöltési lehetőséget.
– Egy tizenhat éves fiam és egy tizenkilenc éves lányom van, szülőként nagyon jól tudom, hogy napjainkban milyen veszély fenyegeti a fiatalokat, ha cél nélkül csellengenek a világban – mondja Betónia István. – Még akkor is, ha pusztán a ház körül, a szabadban töltik az időt. Sajnos a környékünkön is megkerül a drog, s miután jó kapcsolatot ápolok a rendőrséggel, sikerült már ezen a téren is eredményeket elérni. Szerencsére a gyerekek nagyon szeretnek idejárni, s így megszűnt az az állapot, hogy az utcán, haszontalanul töltsék a szabadidejüket.
Betónia István ízig-vérig közösségi ember. Sajátjaként tekint a hatalmas épületre, óvja, ahogy tudja. Néhány éve kiszakadt az egyik sarka. Egyeztetve a közös képviselővel, nekiállt és szakszerűen kijavította. Saját pénzből, közmegelégedésre. A minap elromlott a lift a Garzonházak egyikében, ráadásul a hétvégén. Hozzá jöttek segítségért, mert a Garzonházak szerelője csak munkanapokon dolgozik. A Pesti út 37-nek természetesen olyan szerződése van a felvonó üzemeltetőjével, hogy jön éjjel-nappal, hétvégén, s ünnepnapon is. A tízemeletes épület lakói ilyenkor sem maradnak lift nélkül.
Várbíró Anita jó érzékkel vette észre Betónia Istvánban a közösségi embert. Nem véletlenül támogatja elképzeléseit, járul hozzá ahhoz, hogy egészséges életet kulturált környezetben éljenek a tízemeletes lakói. Így is lehet! Érdemes példát venni róluk.   
 

Egyéb kategória