A kampánybusz csütörtökön indul

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Ismét útjára indul a kampánybusz

A héten és a jövő héten – csütörtöktől vasárnapig – indul útjára ismét az öreg Ikarus, hogy a négy, illetve nyolc évvel ezelőtti hagyományokat felelevenítve a választási kampány finisében ingyenes szállítsa az utasokat Rákoscsabán, Rákoskerten, Rákoshegyen, Rákoskeresztúron, Rákosligeten, s idén először Kőbánya-Kertvárosban is. A menterend szerint közlekedő autóbuszok megállóiban lehet rá fölszállni, s akár körbe is lehet vele utazni a kerületet, illetve Kőbánya Rákosmentéhez közel eső részét. Mindezt Dunai Mónika országgyűlési képviselőjelölt jelentette be ma délelőtt, aki mögött felsorakozott – mint felvételünkön látható – a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciójának szinte minden tagja. 

Egyéb kategória