Demokráciajáték az Országházban

  \"\"\"\"\"\" \"\"\"\"

\"\"

Balassisok a parlament plenáris ülésén, a Demokráciajáték keretében

Március 7-én a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tanulói részt vettek a Magyar Országgyűlés egyik diákoknak szóló programján, a Demokráciajátékon. Alapos felkészülés után egy, az iskolai öltözködésről szóló törvényjavaslatról és annak módosító indítványairól kellett tárgyalniuk, szavazniuk. A résztvevő 4 iskola diákjai 1-1 fiktív pártot alakítottak (a Balassi csapata a Tavaszi Megújulás Szövetsége frakciót alkotta), majd bizottsági üléseken és plenáris ülésen is meg kellett védeniük álláspontjukat, indítványaikat; épp úgy, amint az a valóságban is zajlik a parlamenti munkában. Sőt, a program végén kritikus újságírók is faggatták őket a szavazás eredményességéről. Az egész napos rendezvényen részt vett diákok így testközelből ismerhették meg az országgyűlés munkáját, csiszolhatták érvelési és vitatkozási technikájukat.

————————————————————–

Sikeres pályázat a Balassiban

\"\"Az Európai Unió által támogatott TÁMOP-3.1.5. jelű „Pedagógusképzések” című projekt keretében a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium három pedagógusa kapott lehetőséget arra, hogy bővítse szakmai tudását. A közel 12 millió forintos pályázat segítségével a gimnázium tanárai pedagógus szakvizsgát szereztek. A két évig tartó továbbképzést az ELTE, illetve a Corvinus Egyetem szervezte. A részt vevő gimnáziumi tanárok véleménye szerint sok új és a mindennapi pedagógiai gyakorlatban jól hasznosítható ismerettel gazdagodtak. A pályázat keretében megszerzett tudást és tapasztalatot ettől a tanévtől a balassis diákok körében kamatoztatják.

 

 

Egyéb kategória