![]() ![]() ![]() |
![]() ![]() |
A csapatok felvonulása
Tizennyolcadszor vetélkedtek a rákosmenti óvodák csemetéi az Újlak Utcai Általános Iskola tornatermében március 2-án. A Makk Marci Egészség- és Sportnap házigazdája, szervezője idén a Micimackó Óvoda volt. A hagyományokhoz híven most is nagy izgalommal várták az ovisok és a szurkoló családtagok a nemes versengést, ahol az ügyesség, gyorsaság, mozgékonyság döntött melyik csapaté lesz a Vándorkupa.
Minden nem sikerülhet, olvasható le Piláth Károly arcáról a zsűriasztalnál. Dunai Mónika, dr. Piláth Károly, Horváth Tamás és Koszorúsné Tóth Katalin a zsűriben
A csapatok felvonulása és a bemelegítést követően Horváth Tamás alpolgármester köszöntötte a versenyzőket, a felkészítő pedagógusokat, valamint a lelkes családokat, akik remek versenyhangulatot teremtettek a sportvetélkedőhöz. Rövid beszédében hangsúlyozta, hogy talán ez az első olyan megmérettetés, ahol csapatként kell együtt versenyezni, ahol mindenki számíthat a másikra. A zsűri munkájában részt vett Dunai Mónika, Koszorúsné Tóth Katalin, Piláth Károly önkormányzati képviselők, Horváth Tamás alpolgármester, Nagy Attila a Rákosmente Kft. sportdivíziójának vezetője és a Pensio17 Kft. részéről Varga Gergelyné.
Az óvodák csapatai több ügyességi versenyben mérték össze tudásukat, így alakult ki a végeredmény: 1. Hófehérke Óvoda, 2. Hétszínvirág Óvoda, 3. Mézeskalács Óvoda I-es csapata, 4. Százszorszép Óvoda.
Kép, szöveg: Váradi Eszter
A győztes csapat
Fotó: Vadász Gábor