Beszámoló a kerületi sakk diákolimpiáról

  \"\"\"\"\"\" \"\"\"\"

\"\"

Feketén-fehéren


2013. február 15-én pénteken az Újlak utcai iskolában sakk diákolimpiát rendezett a Sárkány DSE, az iskolával és a kerületi sportcsoporttal közösen. A versenyre 44 gyerek jött el. A következő iskolákból jöttek résztvevők: az alsósoknál a Czimra, Diadal, Podmaniczky, Újlak iskolákból többen, a Kőrösi és Gregor iskolákból 1-1 fő, míg a felsősöknél egy Podmaniczkys gyereket leszámítva csak a Balassi Gimnáziumból voltak résztvevők. A versenybírók Nádasi Balázs és Hegyi Norbert voltak, a Sárkány DSE elnöke és alelnöke. Mindkét mezőny 5 fordulós svájci rendszerben, órahasználattal került lebonyolításra.

A sakk diákolimpiát a XVII. kerület több éven keresztül nem rendezte meg, de az utóbbi időben fellendült az iskolai sakkoktatás. A Sárkány DSE igen kiváló eredményeket ért el fővárosi, sőt most már országos szinten is utánpótlás-nevelés területén. Ezek miatt a 2012/13-as tanévtől a sakk visszakerült a diákolimpiai programba, és remélhetőleg évről-évre egyre nagyobb létszámban fognak jönni a gyerekek. A Sárkány DSE célja egyre több gyereket és iskolát bekapcsolni az oktatásba, versenyzésbe.

Az alsósoknál a mezőny egyetlen országos döntőt is megjárt, egyetlen minősített versenyzője lett 100%-os eredménnyel bajnok – a mindössze 7 éves Tóth Nikoletta a Kőrösi iskolából. Niki óvodás kora óta sakkozik, és az, hogy a negyedikes fiúkat is megelőzte, jól mutatja, hogy kimagaslóan tehetséges gyerekről van szó, és azt is, hogy szellemi sportokban nem az életkor számít, hanem a tudás. Az alsós csapatversenyt a Diadal utcai iskola csapata nyerte. Az első-másodikos fiúk között Székely Kristóf (Czimra iskola) lett a kategória győztes, a harmadikos-negyedikeseknél pedig Dér Kristóf Adrián (Újlak).

A felsősöknél az alacsony részvételi szám, és az, hogy a gyerekeket kétévenként és nemenként külön értékelték a szervezők, azt eredményezte, hogy szinte mindenki kapott valamilyen színű érmet. A hat játékos három aranyérmes helyezettje a mezőny győztese, Gereczi Botond, továbbá Molnár Dzsenna és Láng András.

Az alsós első helyezettek kivétel nélkül mind a Sárkány DSE játékosai, vagy az edzéseire járnak. A klubról a www.sarkanydse.hu oldalon lehet többet megtudni, az edzések hétfőn, szerdán és pénteken vannak 16,30-tól a Szabadság u. 24. számú épület első emeletén lévő klubhelyiségben.



Részletes eredmények:

1-2. lányok:

1. Tóth Nikoletta 5p Kőrösi

2. Murányi Jerne 3p Újlak

3. Dér Emese Napsugár 3p Újlak

1-2. fiúk:

1. Székely Kristóf 4p Czimra

2. Moi Tung Quang 4p Podmaniczky

3. Zheng Roland 3,5p Újlak



3-4. fiúk:

1. Dér Kristóf Adrián 4p Újlak

2. Steppinger Tamás 4p Diadal

3. Barabás Gergely 4p Diadal



Iskolák:

1. Diadal 11p

2-3. Czimra, Újlak 10,5p

4. Podmaniczky 10



5-6. fiúk:

1. Gereczi Botond 4p Balassi

2. Forgó Richárd 2p Podmaniczky

3. Kalina Szabolcs 2p Balassi



7-8. fiú és 7-8. lány mezőnyben egy induló volt, Láng András (2p, Balassi) és Molnár Dzsenna (3p, Balassi). Egy iskolai csapat volt, a Balassi.


N. B.
 
Egyéb kategória