Képviselő-testületi ülés, 2012 november

\"\"

\"\" \"\" \"\" \"\"

\"\"

Felállva tisztelgett a képviselő-testület dr. Szepesvári Márta gyermekorvos emléke előtt

 
Jó volt, gyógyított mindhalálig
 
\"\"Kilencvenhárom éves korában elhunyt dr. Szepesvári Márta rákosligeti gyermekorvos. A képviselő-testület mai, novemberi ülésén egy perces néma felállással tisztelgett emléke előtt.
Riz Levente polgármester felidézve pályáját elmondta, hogy a doktornő 1951-ben kezdte el a XVII. kerületben a gyermekorvosi munkát. Az előző évben szervezték meg a főváros akkor új kerületében a gyermekorvosi ellátást, s a doktornőnek egyedül kellett a hatalmas területet bejárnia a fekvőbetegek látogatása, és a kerületet alkotó városrészek rendelőiben a rendelések megtartása végett.
1980-ban ment nyugdíjba, de azóta is, immár több mint két évtizede gyógyítja a gyermekeket. Egykori kis páciensei ma már szülők, nagyszülők, akik gyermekeiket, unokáikat viszik hozzá rendelésre. Hivatását nem munkának, hanem mély emberi érzésből fakadó szolgálatnak tekinti. Az elmélyült tudás és hivatása iránti tisztelet mellett a kedvesség a szeretet jellemzi, ezért félelem nélkül, szívesen járnak hozzá a gyermekek. Kitartása és kötelességtudata mindannyiunk számára példaadó.
Rákosligetért Díj kitüntetésben 2005-ben részesült, több mint száz kerületi polgár – rákosligetiek és a kerület más városrészeiben élők is – javasolta őt a kitüntető címre.
 
Tekintsék meg a polgármesteri, a rendőrkapitányi beszámolóról készült videótudósításunkat, és a napirend utáni felszólalásokat. Sorrendben: Szabó Tiborné, Petrőczy Dániel, Virág Mihály, Lukoczki Károly és Nótin Tamás következik.
 
 
 
 
 

 
 
Egyéb kategória