Az ablak alatt járókeret.
Art-decóra hajazó bútorok az ötvenes évekből. Politúrozott diófaszekrény, örökéletű.
A szekrényben, szép rendben ruhák lógnak, tiszta, rendben tartott lakás.
A polcokon szépen összehajtogatott törülközők. A heverőn kockás pléd, WC papír csomag, felnőtt pelenka. Csecsebecsék, egy porcelán kutya nyújtózkodik, alatta csipketerítő.
Valakinek az élete, mintha a lakás gazdája is mindjárt kilépne a belső szobából.
Az erkélyen húszas-harmincas leány cigarettázik és az ingatlanos szavain morfondírozik: a legtöbbet akkor javíthatnak az ingatlan eladási esélyein, ha kiürítik.
Telefonját nyomogatja, szeretne már túl lenni a nyomasztó feladaton, harmadjára van már itt egy hét alatt.
Az ingatlanos portált nézegeti, ahová már felkerült az eladó lakás.
Csak a kiürítéssel kellene megbirkózni, de a feladat nem könnyű, még szerencse, hogy van ez az „Ingyen elvihető” csoport a közösségi portálon.
Kommentek jönnek:
- A tolóajtós kis szekrényt szeretném!
- Helyileg hol …?
Elgondolkodva szemléli a papírdoboz. Benne konyhai eszközök. Kotyogó kávéfőző, bögrék, poharak, már egyik sem trendi. Lábasok, fazekak. Kristálypoharak, porcelán étkészlet. Némelyiknél összeszorul a szíve. Az emlékek feltolulnak, az elmúlt ünnepek, családi ebédek.
Némi bűntudattal gondol a Nagyi szavaira:
- Egyszer ez majd mind a tiéd lesz, ha meghalok.
A falon szentkép és esküvői fotó.
Egyre csak jönnek a kommentek:
- Szép jó reggelt! A szekrénysor érdekelne… asztallal, könyvespolccal, ha lehetne…”
− Helló, írok!
− Szia, elhoznám, írtam!
Végignéz a patika tisztaságú lakáson, a polcokon katonás rendben sorakozó könyveken.
Koloniál bútor. Nem túl rég státusszimbólumnak számított, sokak elérhetetlen vágya volt.
A hálószobában igényesen kivitelezett franciaágy, még rajta a gumislepedő.
Újra rezzen a telefon:
- Megvan még?
- Ha mégis maradna, elhoznám!
- Kérhetek telefonon címet? Mindet elhoznám!
A lakberendező is megérkezik, előtte-utána fotókat mutat, minimalista stílusban felújított lakásokról, a lány elgondolkodva nézegeti.
- A könyvek hová lettek?− kérdi.
- Hát, hova!
- A tulaj megszabadult tőlük, mert nem volt rá szüksége.
Dróti, a drótszőrű vizsla az udvaron téblábol. Szomorú tekintettel várja, hogy őt is elvigye valaki.