Kategória: Egyéb kategória
Lovasroham a szemetelők ellen
Horváth Tamás alpolgármester Lepke nyergében készülődik az akció megindítására Rákosmente Önkormányzata - helyi szervezetek összefogásával – második alkalommal szervez két napos közös akciót a kerület kiemelt természetvédelmi területén ma és holnap. Erről tartottak sajtótájékoztatóval…
A Himalájánál magasabbra, avagy: nyílt levél a túlélőkhöz!
Meghatódva olvastam dr. Fenke Ferenc írását Erőss Zsoltról a Tizenhetedik Online mai kiadásában. Szép gondolatok vannak benne az összetartozásról és az örök reményről, amely éltet minket a legnehezebb megpróbáltatások idején is. Tudjuk, hogy nincs…
Rákoscsabai emlékoszlop Újbudán Gecser Lujza tiszteletére
Puszi az emlékmű előtt. Kupper András, Újbuda alpolgármestere köszönti Mecseki Hargitát az újonnan fölavatott emlékoszlop előtt. A mindössze 45 évesen, éppen negyedszázada elhunyt textiltervező és iparművész, korszakának kiemelkedő textilművésze, Gecser Lujza emlékére állíttatott…
Parlagfűirtás – Felhívás földhasználók és földtulajdonosok részére
Budapest Főváros Kormányhivatalának Földhivatala felhívja a földhasználók és a földtulajdonosok figyelmét, hogy Rákosmente külterületén 2013. június 10-én - hatósági ellenőrzések formájában - kezdi meg a határszemlét. A hivatal kéri, hogy az illetékes földhasználók gondoskodjanak…
Kőrösisek rajzkiállítása a Vigyázóban
Színes ceruzák címmel kiállítás nyílt a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium diákjainak legszebb rajzaiból tegnap a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. A képeken a színek játsszák a főszerepet, a tárlaton egy vidám, játékos…
Fenke Ferenc üzenete Rákosmentéről a Kancsendzöngára
Erőss Zsolt felesége és kislánya társaságában egy hazaérkezés után. A székely földi, Fenke doktor tizenöt millió magyarral együtt szurkol értük. Nemcsak lélekben. Az olykor nagyon ridegnek látszó valóságban! Erőss Zsolt hegymászónak és 27 éves…
Ismét csicsergő játszótér hivogat a Kaszáló utcában
Mókás műsor a Csicsergő ovisok előadásában a játszótéravatón Megújult a Kaszáló utcai játszótér. A Csicsergő Óvoda vezetőjének, munkatársainak, a szülőknek, környékbeli lakosoknak összefogásával ölthetett új köntöst a 2005-ben megépült, s azóta meglehetősen leamortizálódott szabadidős…
Riz Levente mai polgármesteri tájékoztatója – 2013 Május
Ülésezik a képviselő-testület. Dr. Hrutka Zsolt és Lukoczki Károly képviselő előre jelezte távolmaradását, ezért üres a két hely a kép előterében. Ülést tartott Rákosmente képviselő-testülete ma délelőtt. A fél tizenkettő után véget ért közös…