Szerző: Tizenhetedik Online
Bezárt a Medical Center
Tisztelt Betegeink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma által elrendelt intézkedések alapján 2020.03.18-a 13.00 órától Intézményünk átmenetileg zárva tart. Az ezt követően kiadott időpontok helyett újat fogunk biztosítani az ismételt indulást követően. …
Felépül az első Makovecz-templom Budapesten
Minden jó, ha a vége jó, így év vége felé közeledve pedig különösen. Egy friss kormánydöntésnek köszönhetően ugyanis elkészülhet Budapest első Makovecz-temploma Rákoskerten, a Tiszaörs utcában. Dunai Mónika, a XVII. és a X. kerület országgyűlési…
Dr. Fenke Ferenc a kerületi KDNP-alapszervezet új elnöke
Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, miniszterelnök-helyettes és dr. Fenke Ferenc, a KDNP XVII. kerületi elnökének kézfogása Tisztújítás zajlott a kerületi Kereszténydemokrata Néppárt alapszervezetében. Ennek során dr. Fenke Ferenc önkormányzati képviselőt, a szakrendelő vezető főorvosát…
Hasítanak a fiatal tekézők is
2019. november 23-án az FTC tekepályán rendezték a Budapesti Utánpótlás Egyéni Bajnokságot. A rákoshegyi versenyzők közül Diviki Szabolcs az U18-as fiúk mezőnyében első helyezett lett. Az U18-as lányok mezőnyében is többen dobogóra állhattak a mieink…
A biztonság embereinek tiszteletbeli testőre lett a Bajcsy Kórház főigazgatója
Dr. Bodnár Attila főigazgatót a Nemzetközi Testőr és Biztonsági Szolgálatok Szövetsége – angolul: International Body Guard and Security Services Association (IBSSA) – tevékenységének elismerése jeléül tiszteletbeli tagjává, és egyben az IBSSA nemzetközi orvosi bizottságának tagjává…
Kosármaraton a Balassiban
Dr. Fenke Ferenc vezető főorvos, önkormányzati képviselő és Horváth Tamás polgármester - fehér mezben - a Balassi Bálin Nyolcévfolyamos Gimnázium 24 órás kosárlabda tornájának megnyitóján Eredményesen zárult a péntek délután elkezdődött 24 órás kosárlabda torna…