Mindjárt decembert írunk. A régi magyarok Álom havának mondták.
Álmodni jó. Többnyire a szépről, a jóról. Még akkor is, ha életünk éppen nem is olyan szép, meg nem is olyan jó.
Társadalmi értelemben jó és rossz kialakulása mindig emberi akarat függvénye. Mit akarnak éppen az ország kormányrúdjához küldött képviselők, illetve a világ „láthatatlan” emberei, befolyásos moguljai.
Az egyetlen nyilvános rendező elv: a többségi akarat érvényesülése.
Azaz a demokrácia. Látszólag.
A kétkezi munkával kenyerét kereső, tisztességes bérmunkások tömegének, alkalmazottak százezreinek ugyanis a jelenlegi politikai erőtérben egyszerűen nincs adekvát baloldali képviselete. Olyanok persze nagy számban vannak, akik annak adják ki magukat. A „baloldal” jelenlegi politikai főszereplői ugyanis – finoman fogalmazva – nem egyenesek. A rászorulók tömegeinek jóindulatát igyekeznek megnyerni, hatalomba emeltetni magukat, hogy aztán nekik hátat fordítva, személyes érdekeiket és a nemzetközi pénztőke láthatatlan moguljainak parancsait teljesítve zokszó nélkül szembemenjenek velük.
„Szovjet szuronyok” jeligére hazugság, elnyomás, erőszak volt az alapja az 1990-előtti „népi demokratikus” hatalomnak is. 90 után szuronyok helyett pénzt adnak láthatatlan emberek, hogy az egyébként ténylegesen csak igen szerény támogatottsággal rendelkező politikusok valahogy hatalomra kerüljenek. Szolgálandó az ország további pénzügyi kifosztását, az országlakosok elszegényítését, tönkretételét, ugyanakkor a nemzetközi nagytőke értelmetlen mértékű továbbgazdagítását, ahogy az zajlott a rendszerváltozás utáni, lényegében folyamatosan szocialista-liberális irányítású húsz évben.
Kérdés: ha nem volnának a nyilvánosság számára ismeretlen és láthatatlan mogulok, akkor azért el tudnánk-e képzelni a milliárdos pártvezetőkről: Bajnai Gordonról, Gyurcsány Ferencről, hogy bele tudják-e élni magukat a kispénzű családok napi gondjaiba. Akik – mellesleg – milliárdjaikat éppen azzal keresték, keresik, hogy jó szolgálatot tettek, tesznek a láthatatlan embereknek – a nemzeti vagyon kárára.
Mesterházy Attiláról nem érdemes külön szólni, hiszen ő csak a nyilvánosság előtt választható el tőlük, a valóságban nagyon is egyek.
Egyek Kuncze Gáborral is. Emlékezhetünk, Kuncze a magas lóról, Belügyminiszterként, vagy SZDSZ pártelnökként csak úgy szórta a humorosnak szánt beszólásokat. Könnyen viccelt az SZDSZ annak idején a több mint 1,2 milliárd forintos hitellel a zsebében, meg a sok korrupció hasznával, amiről Medgyessy Péter miniszterelnökük emlékezett meg 2004-ben egy lapinterjúban. Most talán éppen azért vesztette el a humorát, mert a pénzt visszakérik.
Bajnaiék egyek Fodor Gáborral is, aki jelenleg a Liberálisok nevű párttal házal szavazatokért, de az SZDSZ adóssághalmazában, korrupciógyanús ügyeiben az ő felelőssége is vaskos.
Egyek Juhász Péterrel is, az Együtt 2014 társelnökével. E jeles férfiúnak hét év alatt sikerült elvégeznie a gimnáziumot, s akkor lett ismert közszereplő, amikor a Kendermag Egyesület elnökeként a könnyű drogok legalizálásáért vívott ádáz csatát. Akinek 25 évesen már volt büntetőügye. 2006 decemberében pedig pénzbüntetésre ítélte a bíróság, miután feljelentette magát, amiért otthonában, saját használatra, kis mennyiségű marihuánát termesztett. A bíróság szerint egyébként Juhász fokozottan veszélyes a társadalomra, mert magát a büntetőeljárást, a jog eszközét és a bíróságot kívánta felhasználni arra, hogy a kábítószer fogyasztás legalizálását hirdesse.
Egyek Gyurcsányék Kónya Péter honvéd alezredessel is, aki 2011-ig a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége szakszervezet elnöke volt. Történelmi előzményüknek a lengyel Szolidaritás Független Szakszervezetet tekintik. A név használatáért jogi vita zajlik. Emlékeztetőül: a lengyel Szolidaritás az azóta Nobel-békedíjas Lech Walesa vezetésével ütött rést 1981-ben a lengyel pártállam védőburkán. A Szolidaritás név használata akár a lengyel nemzeti mozgalom kigúnyolásaként is fölfogható, a választók megtévesztésére pedig kiváló. Mellesleg Kónya Péter a szeptemberi Orbán-szobor ledöntése körül is bábáskodott.
Mesterházyék egyek Schmuk Andorral, a Magyar Szociáldemokraták Pártja elnökével is. Ő jelenleg a szépkorúak érdekeinek első számú érdekvédőjeként illegeti magát. Eközben kéz a kézben a korábbi MSZDP elnökökkel: Petrasovits Annával, Kapolyi Lászlóval azon fáradozik, hogy az 1989-ben újjáalakult szocdemek még véletlenül se válhassanak igazi baloldali értékeket képviselő történelmi párttá. Hogy ki fizeti? Talán az, akinek érdeke ezen állapot fenntartása.
Gyanítható, azt a színdarabot, amiben ezek a politikai figurák ripacskodnak, nagy valószínűséggel a pártállami nomenklatúra ma is aktív háttéremberei írták. Ha nem ők döntenék el, kik indulhatnak baloldali színekben a választásokon, akkor a politikai palettáról bizony nagyon hiányzó nemzeti baloldalt nyugodtan építhetné például Gazsó Ferenc szociológus, amire a jeles tudós több évtizede vár, vagy éppen Szili Katalin.
Az időközi választások jelzik, a magyar ember nem hazugságokról, s még kevésbé hazug politikusokról álmodik. Se az Álom havában, se máskor. Az SZDSZ példája mutatja, a társadalom előbb-utóbb kiveti magából azt, aki a többségi akarattal szembemegy vagy annak ellenáll. Egyszerűbben: aki nem igazi demokrata.
Zúzzon a politikai paletta bármelyik oldalán. Battonyától – Rákosmentén át – egészen Nemesmedvesig.
Horváth K. József