Dunai Mónika Rákosmente, Kőbánya országgyűlési képviselőjének versenytársa lesz a 2022-es választáson az a Szilágyi György, aki jobbikos ugyan, de annak a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónak a teljes támogatásával méreti meg magát, aki ellenében anno a Jobbik létrejött, hogy keresztény, nemzeti országot építsen a kommunista világ helyett. Ez a magatartás a józan magyarok megítélése szerint nem becsületes, sőt egyenesen hazug. Ily módon lehet mérlegelni Szilágyi minden szavát, amit a rákosmentieknek, kőbányaiaknak ígéret címszó alatt mond. Mindezek fényében is érdemes elolvasni az alábbi jegyzetet.
Szilágyi György, a jobbikos politikai huligán és az elvtársazás
Kövér László friss nyilatkozata kapcsán, amely az alkotmányos rend felforgatására irányuló baloldali uszítók büntetőjogi felelősségre vonását helyezte kilátásba, reagálásában Szilágyi György, a Jobbik futballhuligánból előlépett alelnöke is fontosnak tartotta, hogy pártja szorosabban tapadjon a még polgárháborús helyzet előidézésétől sem visszariadó Gyurcsány Ferenc hátsó feléhez.
A napjainkban már politikai huligánként vitézkedő Szilágyi elfelejtette figyelembe venni, hogy pártjának parizerkirálya, az embereket mélyen lenéző Jakab Péter éppen a minap bukott egy ordas nagyot az előválasztáson. Ahogy azt is, hogy a náci karlendítéssel pózoló ózdi Jobbikos alpolgármester, Farkas Péter Barnabás az előtt mondott le tisztéről, elmenekülve a közösségi megszégyenítés elől, hogy botrányos viselkedéséért a városi képviselő-testülete felmentette volna. A választók ugyanis mind Jakabtól, mind Farkastól megvonták a bizalmat.
Ilyen előzmények után meri ez a Szilágyi nevű politikai huligán botrányosan leelvtársazni Kövér Lászlót, aki még mindig a választópolgárok kétharmadának bizalmából töltheti be az Országgyűlés elnöki tisztét, s akinek kutya kötelessége érvényt szerezni az Alaptörvény és az abból fakadó jogszabályok rendelkezéseinek, köztük a büntetőjogiaknak is, ha szükséges.
Márpedig most nagyon is arról van szó, hiszen Kövér László az Inforádióban nem véletlenül mondta, hogy „Én azokhoz csatlakoznék, akik azt mondják, ezek a nyilatkozatok átlépik a büntetőjog határait. Ha nekem van igazam, akkor holnap büntető eljárást kell indítani azokkal szemben, akik az alkotmányos rend felforgatására uszítanak.” Hozzátette, a nácizmus és a kommunizmus is abból jött létre, hogy néhány nem komolyan vehető figura elkezdett uszítani.
A DK természetesen azonnal hozzákezdett az újabb provokációhoz. Arató Gergely – Dobrev Klárát követve – újfent hangsúlyozta, hogy esetleges feles győzelmükkel is azonnal kukába dobnák az alkotmányt, amihez jogállamban csak kétharmados felhatalmazással lehet hozzányúlni. Ilyen törvénysértő tervek után kiabálta bele Arató a kamerába: „Nem félünk, nem ijedünk meg, helyre fogjuk állítani a jogállamot.” Azt a jogállamot ugye, amely alapján őket törvényesen, ha tetszik az Alaptörvény rendelkezései szerint megválasztották, majd ezután – a törvény rendelkezéseit lábbal tiporva – a kukába akarják dobni.
Ehhez a Gyurcsány-pribék, neokommunista Arató Gergelyhez csatlakozott az ATV A nap híre című műsorában Jakab pribékje, Szilágyi György, azt a látszatot igyekezve kelteni, mintha Kövér László kommunista lenne. Pedig ő is tudja, hogy nem az, mint ahogy azt is, hogy magyarok a keserves pártállami idők miatt ugranak a kommunistákra. Ezért a politikai huligán azt reméli minősíthetetlen szavaitól, hogy az Ház elnökére is utálattal fognak nézni pártállami kommunista múltja miatt, rontva az újabb győzelmi esélyeit a választásokra. Négy kormányzati ciklus bizonyította, hogy a szavazók nemhogy nem tekintik kommunistának Kövért, hanem a keresztény-konzervatív Magyarország népért küzdő harcosaként néznek fel rá és minden erejükkel támogatják. A gyurcsányista Szilágyi legnagyobb keserűségére napjainkban is növekvő számban, erősödő intenzitással.
Szilágyi ezzel az alpári viselkedéssel éppen azt bizonyította, hogy ő bizony valóban politikai huligán, s mint Gyurcsány szoros szövetségese éppen azt teszi, amit a baloldaliak szoktak: azzal vádolják politikai ellenfeleiket, amit éppen ők követnek el.
Végül egy kérdés: mennyit ér a szava egy olyan embernek, aki előbb hibbant Nérónak nevezi Gyurcsányt, majd amikor megtörténik a Jobbik pálfordulása, később szövetségkötése Gyurcsány Ferenccel, akkor visszavonja ezt az állítását? A Partizán című műsorban hangzott el a következő párbeszéd: „Meg tudja-e erősíteni, hogy már nem tartja hibbant Nérónak Gyurcsány Ferencet. Mire Szilágyi úgy válaszolt: „Meg tudom erősíteni jelen pillanatban, igen.”
Akkor mondja csak, kik szoktak ilyet csinálni, kedves Szilágyi elvtárs?
Horváth K. József