Már augusztusban érezhető.
Negyven fok közeli a kánikula, mégis megváltozik valami. Tompábbak a fények, hamarabb sötétedik, éjszaka már jobban lehűl a levegő.
Az iskolaszer reklámok már nyár közepe óta rontják a diákok vakációzós hangulatát.
Amikor a piacon az őszi rózsa is megjelenik, számomra semmi kétség, közeledik az ősz.
Aztán augusztus 20. ünnepe is eljön, amit a tanárok mérsékelten várnak, hiszen az ünnep múltával, már munkába indulnak.
Kezdődnek az értekezletek, a teremrendezések, bútortologatások, a tanító nénik létrára másznak, a falakra betűk és szorzótáblák kerülnek, a mennyezetre őszi leveleket aggatnak szorgos pedagógus kezek, hogy ezzel hivatalosan is megkezdődhessen az ősz.
A gyerekek még kapnak egy kis haladékot.
A kevésbé szerencsésekre még pótvizsga vár, a szorgalmasabbakra versmondás és műsorpróba.
Majd előkerülnek a fehér ingek, ünneplő cipők, a szekrény mélyére száműzött iskolatáska is kitakarítódik, és tömegek indulnak az írószerboltok felé.
Diákként szerettem ezt az időszakot.
Pedagógus gyerek lévén a többieknél egy kicsit előbb kaptam meg tankönyveimet, az édesanyám még évkezdés előtt haza tudta hozni nekem, ezzel aztán egy életre ki is merítettem a jogosulatlan előnyök szerzését.
A könyveket kiolvastam iskolakezdésre, mert nagyon érdekelt, mit is fogunk tanulni, össze-vissza lapozgatva a fejes káposzta és az egyiptomi piramisok között.
Az iskolába járás később annyira megfertőzött, hogy soha nem jártam ki egészen, így aztán a katedra egyik oldalán huszonkettő, a másikon harminchét évet töltöttem.
Volt olyan kisiskolás, aki elszörnyedve kérdezte:
- Tanárnő! Tényleg nem bírja abbahagyni az iskolába járást?
- Tanárnő helyében én már rég otthon lustulnék!
Ám minden tanévben elérkezik az első nap.
Kis és nagy diáknak egyaránt megszólal a csengő.
Elindulnak a szívemnek legkedvesebbek is, a hiányos fogazatú első osztályosok, van, aki zokogva kapaszkodik szüleibe, de van, aki már az évnyitón megcsillantja egyéniségét.
Még nem is tudják, hogy életük legnagyobb kalandjára készülnek, reményeink szerint év végére írástudókká válnak, hiszen a tudás már bennük van, csak ki kell csalogatni belőlük, tudja ezt jól minden elsős tanító néni.
Mindannyian azt reméljük, hogy júniusra minden kisgyerek elmondhatja, amit Móra Ferenc:
„Ez a legnagyobb tudomány. A betűk titka. És én már ezt a titkot ismerem.”
Boldog új tanévet mindenkinek!