Van-e olyan honfitársunk, akinek ne lenne Balatonnal kapcsolatos élménye?
Nem tudhatom, de gyanítom, azok vannak többségben, akik számára a Balaton vize nélkül nem telhet el nyár.
Élményanyagunk bizonyára változó, van, aki a bulizásokra emlékszik, van, aki egykori autóstoppos korszakára, számomra ez is a 60-as évek „retro” hangulatát idézi, és a gyerekkorba nyúlik vissza.
Nagyapa vitte a családot a sok munkával épülő nyaralóba, régi Trabantjával, ami a kétajtós szekrény kivételével mindent szállított. Természetesen a régi 7-es úton, mert sztráda még nem volt.
Az utasok közül legalább egy köteles volt énekelni, hogy Nagyapa el ne aludjon a volánnál, alacsony vérnyomása okán. Ez a mesterdalnok soha nem én voltam.
A nyaraló berendezése minimalista és egyszerű volt, a kényelem nem szerepelt a prioritások között. Mégis, gyerekszemmel paradicsomi állapotnak éltük meg, a logisztika még nem a mi fejünket fájdította.
Nyári életünk e szakasza szorosan összekötődik az akkori balatoni valósággal.
Az emlékképekben zizegő nádfödém, szalmazsák az emeletes ágyban, petróleumfőző villan fel.
A kisboltok kínálata, ahol egyszerű volt az árukészlet, de a tej, vaj és pékáru minősége utánozhatatlan az óta is.
A siófoki mézeskalácsos, aki biciklivel járt, kiabálva kínálta portékáját, kosarában a sütemény meglepően széles kínálatával.
A fenyőfák közt meghúzódó szabadtéri kápolna, ahol mindig volt szentmise.
Pöttyös és csíkos könyvek, a nyári szünet szórakozásai.
Főszerepben természetesen a selymes víz, a nap és a levegő, amit szerintem semmi sem tud felülmúlni.
Kék-piros gumimatrac, vietnami papucs, fecske fürdőnadrág.
Vég nélküli ugrálások a stégről, fürdés napestig.
Viharok, naplementék, horgászatok, séták a parton.
A gyerekkor gondtalansága.
Ez az idilli állapot eltartott egészen a csillaghullós augusztus 20-ig, az ünnepnap azóta is egy határkő a Balatonnál, ekkor indul a legtöbb ember hazafelé. A döntést többnyire az időjárás is megtámogatja, 20-án menetrend szerűen érkező viharaival.
Ez idő tájt indult el a Trabant is visszafelé.
Hazautazásunkhoz a dinnyevásárlás is szervesen hozzátartozott a régi hetes út mentén, búcsúképpen a nyártól, hogy aztán átadhassuk magunkat az iskolakezdés örömeinek.
Majd, jó húszévnyit ugorva az emlékképekben, már újra a Balatonon, a füvön térdelve néhány éves fiamnak segédkezek a horgászatnál.
Gilisztát igyekszünk a horogra tűzni, nem túl humánusan, alkalomhoz öltözve, otthonosan, értsd ez alatt a lyukas csehszlovák „macinacit”.
Elmerülve a műveletben nem is vesszük észre, hogy a parton sétáló jól öltözött „nyugatnémet” nyaralóvendégek milyen őszinte érdeklődéssel figyelik az akciót.
Csak ekkor pillantok végig magamon, gilisztával kezemben, és nem nyűgöz le a látvány.
Számomra, az akkori életérzéshez hozzátartozik néhány ikonikus kép:
Az összecsukható kemping kerékpár, amivel élményszámba ment a bevásárlás.
A kígyózó sorok lángosért, jégkrémért, telefonfülkéért.
Képeslap és bélyegvásárlás, majd a megírt üdvözlőlapok postaládába dobása.
Több napos esős idő kapcsán végeérhetetlen kanaszta partik. Ipari mennyiségű palacsinta sütése, mely több funkciót foglalt magában, mivel melegített is a hidegre fordult időjárásban.
A Füles újság, ami engem már örökre összeköt a Balatonnal, mivel annyi rejtvényt még soha semmilyen helyzetben nem fejtettem.
Amikor már TV is volt a nyaralóban: a Kacsamesék és a Dallas, amin az akkori gyerekek felnőttek.
Majd az élet hullámvölgyei közel tíz évre elszakítottak a Balatontól. Azóta ugyan többször nyaraltunk ott újra, különböző helyeken, mégis minden alkalommal visszajárunk megnézni a valamikori nyaraló-sajnos már csak- egykori helyét.