A kis Bertalan szemébe vakító napsugár villant ezen a nyári reggelen. Igyekezett a felkeléssel, tudta, feladat várja.
Megnőtt már a kender Károly bácsiék kertjében, ami minden évben azzal járt, hogy Bertalan segítségére is számítottak a feldolgozásban.
Ez a folyamat már kora tavasszal elkezdődött, mikor a kendermagot szépen előkészített földbe vetették, majd elboronálták.
Ez idő tájt már jól fejlett volt az ültetvény, 180‑200 cm‑re is felmagasodott.
Azt is tudta mindenki, hogy akkor jó a kender, ha minél vékonyabbak és magasabbak a szálai.
A mai feladat a kender nyüvésével kezdődött. A furcsa elnevezés azt takarta, hogy ki kellett húzni a földből, majd ügyesen a meztelen lábfejhez ütögetni, hogy a föld minél jobban lepotyogjon róla.
A tiszta kenderszálakat kévékbe rakták, ügyelve arra, hogy a gyökér rész és a kender feje azonos oldalra kerüljön. Kenderszálakkal két helyen összekötötték, majd a 6‑7kg súlyú kévéket összerakták egy kupacba.
A feladat másnap folytatódott. Károly gazda lovas kocsira rakta a termést a gyerekek segítségével és a Túr felé vették az irányt, aminek a fiúk különösen örültek.
A folyónak volt itt egy jól bejáratott része, a Csomota‑hát, ami ideális helyszíne volt a kenderáztatásnak.
Sekély, lankás, fűvel borított rész volt ez a Csomota, a víz olyan lassan folyt keresztül rajta, hogy jobb helyet találni sem lehetett volna a művelethez.
Károly bácsi különféle varázseszközöket pakolt le a lovas kocsiról, úgymint: akácfa karók, ásó, kapa és kalapács. A legfontosabbat, az ügyességet a fiatalság hozta magával.
A karók vízmederbe való leverésével kezdődött az esemény, közéjük kerültek a lefektetett kévék, több sorban. Tudományra is szükség volt: minden sort 90 fokban elfordítva, kötésben kellett lerakni.
Mivel a kévék nem merültek el teljesen a tetejére sarat pakoltak, amit a folyómederből kellett ásóval, kapával kitermelni.
Mire ezzel is megvoltak, minden készen állt a 12‑14 napig tartó kenderáztatásra.
A víz alulról és felülről is átfolyt a kévéken, hogy a rostokat puhává áztassa.
Attól nem kellett félni, hogy a kévék elsodródnak, vagy eltűnnek.
Amikor az áztatás ideje letelt, ismét megjelent a kis csapat, és a kévéket sorban kiszedve, a sarat lemosva kivitték a füves partra, körben felállítva.
A perzselő nyári nap hamar megszárította, estefelé már vitték is haza a termést.
Bertalan nagyon kedvelte ezeket a napokat, mert fürdéssel, napozással járt együtt.
Meztelen lábához halak értek, amin eleinte nagyon meglepődött, azon meg különösen, hogy kézzel meg lehetett volna fogni a lagymatagon úszkáló csukákat. Csak később tudta meg, hogy mindez a kender bódító hatásának köszönhető, szegény halak kábítószer hatása alá kerültek az ázott kender közelében.
Késő délután értek haza.
A kender további sorsát az asszonyok intézték.
Ősszel, de még jó időben történt a törés, tilolás.
Mezítláb, szakszerűen megtaposták, kirázták a szöszből, hosszában kötegekbe göngyölítették, két végén összekötötték.
Fonásra előkészítve szegre akasztva száraz helyen tárolták.
Mikor aztán a tél beköszöntött, előkerültek a szövőszékek és a vászon anyagok széles skálája készült a mindennapi élethez.
A finomabb fonalból nyári inget, nadrágot, asztalterítőt, törölközőt, lepedőt szőttek az asszonyok, vastagabb fonalból készült a zsákvászon, ponyva és kötél.
A faluban a kötélkészítő mester az odavitt szöszből rendelésre készített zsinegtől a kötélig mindent.
A kiscsikók kötőfékje, lovak istrángja, az asszonyok ruhaszárító kötele mind az ő kezéből került ki.
A gyerekek számára pedig sírig tartó kötés a Csomota‑háthoz.
Ez a történet része a Szatmár meséi családi történetsorozatnak