Dely Csaba ’70

Dely Csaba 1968-ban került az akkor még Budapest XVII. kerületi Zeneiskola nevet viselő intézményünkbe. A fúvós tanszakot kezdte építeni. Szinte minden fúvós hangszert tanított. Ezzel szerezte meg nagy tapasztalatát a későbbi zenekar megalakításához. Közben igazgatóhelyettes…

Lakossági fórum Bajnaival a szomszédban

Az MSZP-Együtt-PM szövetség kőbányai lakossági fórumán készült HirTv tudósításból adunk közre egy pillanatfelvételt. A kép középpontjában Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője, mögötte Burány Sándor, Kőbánya MSZP-Együtt PM képviselőjelöltje, mellette Lukoczki Károly, az MSZP-Együtt-PM Rákosmente és…

Kitüntetettek délutánja a Vigyázóban

Kozma Gábor átveszi az oklevelet és a gyűrűt a polgármestertől Kitüntetéseket adtak ma át a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. Az Egészséges Rákosmentéért díjat dr. Kozma Gábor belgyógyász, kardiológus szakorvos, a Szociális ágazatban végzett kimagasló tevékenységért…