Ünnepi ebéd önkormányzati nyugdíjasoknak

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

\"\"

Immár harmadik alkalom, hogy a polgármesteri hivatal nyugdíjastalálkozót szervez egykori dolgozói részére. S noha ezt megelőzően ilyen rendezvényre nem került sor, szerencsére mára már elmondható, hogy hagyománnyá vált. Népszerűségét pedig mi sem mutatja jobban, hogy még soha ilyen sokan nem vettek részt rajta – mondta Riz Levente polgármester köszöntőjében a közalkalmazotti nyugdíjasok részére adott ünnepi ebéden. Mint kifejtette, ez egy jó hagyomány, aminek az a célja, hogy az aktív évek után se veszítsük szem elől egymást. A nyugdíj ugyanis nem jelenti, hogy az emberi kapcsolatoknak is meg kellene változniuk. Ezért is fontos, hogy találkozzon egymással az egykori munkaadó és dolgozó, amilyen sokszor csak lehet. Sőt, az is fontos, hogy  maguk a nyugdíjasok is legyenek minél többet együtt volt kollégáikkal. Hosszú éveket töltöttek ugyanis együtt mint kollégák, és szép számmal akadnak olyanok is, akik itt az önkormányzatnál kezdtek el dolgozni és  innen is mentek nyugdíjba. Sok esetben tehát évtizedes emberi kapcsolatokról van szó, amelyeket nem szabad, hogy megszakítson az aktív évektől való visszavonulás. A jövőt illetően pedig az önkormányzatnak az az elképzelése, hogy a kormányhivatalból nyugdíjba vonult dolgozókat is meghívják ezen alkalmakra. Ez annál is inkább indokolt, hiszen ők is a városvezetés dolgozóihoz tartoznak, még akkor is, ha időközben a munkahelyi szervezet megváltozott.
Az ebéd mellett az önkormányzat szerény ajándékcsomaggal is kedveskedett a meghívottaknak. Az ízletes falatok elfogyasztása alatt Zsuzsa Mihály énekes népszerű dallamokkal szórakoztatta az egybegyülteket, ahol külön rendelésre és kívánságműsorra is lehetőség volt. Az eseményen részt vett dr. Rúzsa Ágnes jegyző és dr. Mód Kristóf aljegyző is.

\"\"
Riz Levente polgármester köszöntőjét mondja. Mellette dr. Rúzsa Ágnes jegyző és dr. Mód Kristóf aljegyző.

\"\"

Zsuzsa Mihály énekével jókedvűen szórakoztatta a találkozó résztvevőit

Egyéb kategória