Ismét piros palástban pompázik a király a rákoshegyi Betlehemben

\"\"

\"\" \"\" \"\" \"\"

\"\"

A helyreállított Betlehem

Fotó: Fejér Gyula

A király nem meztelen többé Rákoshegyen, a Szent István téri Betlehemben.
Megkerült az elhurcolt palást, s helyreállították a jászolrongálás szomorú nyomait is.
Az a piros palást, amelyet nem csodafonalból szőtt csodakelméből készítettek, mint a mesebeli Pomádé királyét, akivel – mint tudjuk – elhitették, hogy a csodaruhát csak az igaz, okos és becsületes emberek látják. Aki buta, hazug vagy gonosz, az nem lát mást csak levegőt, azaz a meztelen testet. Ezt az ostoba király „bevette”, s a meseoperában még magabiztosan énekelte is, hogy „akinek hivatalt adott, annak észt is ád az Isten”.
Rákoshegyen Ferenczi Zsuzsa rákoskerti textilművész közreműködésével szép színes palásttal fedték be Gáspár, Menyhért és Boldizsár, azaz a napkeleti bölcsek testét, akiket a köznyelv nevezett el királyoknak. Szabó Tiborné, a helyi közösségi ház gazdája segítőivel karácsony előtt hagyományosan évek óta fölállítja a Betlehemet, hogy a katolikus templomba igyekvők, a Szent István téren sétálók, netán Babusa János II. János Pál pápa szobrához zarándokolók vethessenek egy pillantást a Jézus születésével kapcsolatos biblikus jelenetre.
Idén azonban valaki megzavarta az ünnepet.
A Tizenhetedik Online Szenteste délutánján számolt be arról, hogy megrongálták a jászolt, s elvitték az egyik király piros palástját.
Szabó Tibornétól tudtuk meg az örömhírt is. Szentmise után az egyik hívő szemetet akart a kukába dobni, s ahogy felnyitotta a fedelét, megpillantotta a palástot. Értesítették Szabónét, aki helyrehozta a kelmét, és szépen újjávarázsolta a királyi öltözetet. Ráadásként a koronát színes papírlapokból kivágott „drágakövekkel” díszítette fel.
Minden jó, ha a vége jó, tartja a mondás. Ami így, év végén különösen aktuális. Ostoba pomádék mindig voltak és lesznek. Ideig-óráig tudnak kárt okozni, borsot törni a jó emberek orra alá, de előbb-utóbb kiderül, akár a meseoperában, hogy a király meztelen. A jók meg helyrehozzák, amit helyre kell. 
Van abban valami szimbolikus, hogy a happy enddel végződött rákoshegyi betlehemes szomorújáték éppen II. János Pál pápa szeme előtt, s pont a Szent István téren zajlott.
Adjon ez erőt minden jóakaratú embernek az új esztendőben.
 
Egyéb kategória