Szerző: Tizenhetedik Online
Megtalálták Moha bácsi cipőjét is a madárdombi, akadémia-újtelepi szemétszedők
Moha bácsi cipője Rövid szervezés a munkakezdés előtt Közel száz madárdombi és akadémia-újtelepi rend és tisztaságszerető lokálpatrióta gyűlt össze ma reggel a Gyurgyalag és az Aranylúd utca sarkán, hogy meghallgassa Koszorúsné Tóth Katalin körzetes képviselő…
Melocco Miklós örül, hogy megmentették a szobrát Ligeten
A művész és és a mű Rózsahegyi Péter, Petőfi Sándor, Domonkos László, Melocco Miklós A Nemzet Művésze a közönség figyelme középpontjában Hivatalosan is Rákosligeté lett Melocco Miklós Petőfi szobra tegnap. A nagyközönség először a március…
Közérdekű lomtalanítás a közlekedés biztonsága érdekében Csabán
A Debercsény utca 22. állapota az utcáról nézve Gyenes Norbert nem tudja jobb belátásra bírni az édesapját. A hetven éves Gyenes Béla 40 éve gyüjtöget, hogy egyszer majd építkezik. Látványos lomtalanítás zajlott a napokban…
Jermendy György professzor kitüntetése
Jermendy György professzor és Bodnár Attila főigazgató a kitüntetés átadása után Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Professzor dr. Jermendy György, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház tudományos igazgatója részére kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként a Batthyány-Strattman László díjat adományozta 2016.…
A Biopon atyja 95 éves
Széplaky Miklós és Fohsz Tivadar. Háttérben felesége, Irén asszony. A kilencvenöt éves Széplaky Miklóst köszöntötte ma délután Fohsz Tivadar alpolgármester és Mód Kristóf aljegyző rákoshegyi otthonában. A vegyészmérnökként szép ívű karrier magának tudható szakember egyebek…
Közlekedést segítő távirányító vakoknak
Ötven távkapcsolót adott ma át a Vakok és Gyengénlátók Középmagyarországi Regionális Egyesülete a kerületi fogyatékosoknak. Az eszközöket az önkormányzat támogatásából vásárolhatta meg az egyesület. Az ünnepélyes alkalomra szervezett sajtótájékoztatón Riz Levente polgármester elmondta, Rákosmentén számos…
Király Alexandra első lett
Király Alexandra és Takács Kamilla A Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács és a Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány – mint a Tanács adminisztratív és végrehajtó szerve – ötödik alkalommal hirdetett országos szépen író versenyt Magyarországon működő közoktatási intézmények és határon…
Országzászló és a Kossuth-szobor
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata 2016. március 21-én restaurátor segítségével leemeltette a Csaba vezér téren található Kossuth-mellszobrot, amely a felújítást követően korábbi helyétől mintegy 100 méter távolságban, a Rákoscsabai Közösségi Ház előtt kap méltó…