Az asztal két oldalán: érdeklődők és előadók
Megtöltötték a Vigyázó Sándor Művelődési Ház Fórumtermét tegnap, szeptember 20-án 18 órai kezdettel megtartott tanácskozás résztvevői, amelynek tartalmát a méhnyakrák elleni védőoltással, illetve magával a betegséggel kapcsolatos tudnivalók adták. Az elnökségben helyet foglalt dr. Fenke Ferenc önkormányzati képviselő, akinek – dr. Bényi Zsolt képviselő társával közösen benyújtott –, a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás költségeihez nyújtandó önkormányzati támogatásról szóló javaslatát Rákosmente képviselő-testülete júniusi ülésén tárgyalta és egyhangúlag támogatta. A HPV elleni védőoltásra mind 2011-ben, mind 2012-ben évi 2,5 millió forintot biztosít az önkormányzat.
Ott volt a fórumon – mások mellett még – Fohsz Tivadar alpolgármester, dr. Benedek Katalin, az Egészségügyi Szolgálat vezetője, Gombás Adrienne, a Polgármesteri Hivatal irodavezetője. Bevezető előadást dr. Stummer János nőgyógyász-szakorvos tartott.
A humán papillomavírus (HPV) világszerte igen elterjedt: a szexuálisan aktív nők legalább 80 százaléka fertőződik meg vele élete során. A fertőzések felében a magas kockázatú vírus rákkeltő típusa jut a szervezetbe. A méhnyakrák kialakulása akár 10-20 évig is eltarthat, miközben a beteg nem észlel tüneteket. Jelenleg a HPV fertőzés elleni küzdelem egyetlen eszköze a megelőzés, ezért hatékony megoldás a veszélyeztetett kor elérése előtt a védettség megszerzése, melyhez 3 oltást kell fél év alatt beadni az érintett kislányoknak. Rákosmente Önkormányzata a kedvezményes védőoltást a XVII. kerületi állandó lakcímmel rendelkező és életvitelszerűen is a kerületben élő, 1999-ben született és a 2011. szeptember 1-jei állapot szerint rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő és 2011. szeptember 30-ig HPV elleni védőoltást igénylő leánygyermekek részére ingyenesen biztosítja. A vakcinák költségét a gyermekorvosok javaslatára megszüntetett kerületi hétvégi gyermekorvosi ügyeleten megtakarított költségekből fedezik. A háziorvosok vállalták az érintett leánygyermekek ingyenes oltását.