Nagyon vártuk már a tavaszt, ami végre megérkezni látszik, vele a vágyunk is, hogy minél többet lehessünk a szabadban.
Mi, itt lakók ezen a téren előnyös helyzetben vagyunk, nem kell sokat keresgélnünk, merre induljunk.
Amikor néhány szabad órára levegőre és napsütésre vágyunk, a patakparti séta mindig jó választás. Több irányból is megközelíthető, de valójában mindegy, honnan indulunk. Néhány perc után már magunk mögött hagyhatjuk a forgalom zaját.
Induljunk hát el a kiépített sétányon!
Az autók zaja helyett máris a patak csobogása fogad, a víz felszínén fény csillan, egy izgatott kutya fel és alá szaladgál mellettünk, gazdája szólongatja.
Előttünk két kisfiú, átugrálják a patakot, oda és vissza.
Időnként a bringások is elsurrannak hangtalanul.
Közben időutazás zajlik fejemben, apró emlékek rohannak meg:
Ahol most kerékpárosok, gyalogosok, kutyások sétálnak, valaha más élet zajlott.
Kerületünk tősgyökeres tagjai között kevesen lehetnek, akiknek valamilyen története ne fűződne hozzá.
Egy horgászat kisgyerekként. Korcsolyázás a befagyott pocsolyán. Biológia óra növényhatározással, az egykori gimnazista, aki mocsári gólyahírt keres.
Ha akad néhány üres óránk, a patakparti séta egyszerre jelent nyugalmat, emlékezést és felfedezést. Itt a város mintha egy kicsit lassabban lélegezne – és mi is könnyebben vesszük a levegőt, mielőtt visszatérnénk a mindennapok zajába.
A szerző helyi lakos, rendszeres patakparti sétáló.