Piláth Károly tavaly elballagott tanítványai közöt. Idén is kihozta diákjaiból a legtöbbet.
A Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium a tehetséggondozás zászlóshajója Rákosmentén. Az 1993 óta nyolc évfolyamos gimnáziumi képzést folytató intézmény nagy hangsúlyt helyez a tehetségek felismerésére és fejlesztésére. Az oktatás eredményességét többek között a különféle tanulmányi versenyeken elért sikerekkel is le lehet mérni. Eredményekben nincs hiány: az utóbbi másfél évtizedben egyre több fővárosi, országos, sőt nemzetközi vetélkedőn értek el előkelő helyezéseket a balassis diákok.
A 11. és 12. évfolyamos középiskolás tanulók legrangosabb megmérettetése az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV). Néhány éve még az itt elért döntős helyezés mentességet jelentett az érettségi és az egyetemi felvételi vizsgák alól. S bár azóta változtak a jogszabályok – ma már „csak” többletpontokat lehet szerezni a felvételi eljárásban a döntőbe jutással – az OKTV-n még mindig több tízezer diák indul országszerte.
Először az 1999/2000-es tanévben jutott be balassis diák ebbe az elit mezőnybe; akkor történelemből a 9. helyezést szerezte meg egy 11. évfolyamos diák. Az első siker óta eltelt évtizedben minden tanévben volt döntős eredmény; az utóbbi két alkalommal négyen is képviselték az iskolát a legjobbak között.
A legfrissebb hírek azonban minden eddiginél nagyobb sikerekről szólnak: hat balassis diák jutott be az OKTV döntőibe, egy közülük két tárgyból is. Informatikából ketten, Bogye Balázs és Magasvári Ákos, felkészítő tanáruk dr. Piláth Károly. Latin nyelvből Szabó Melinda (tanára dr. Kiss Gáborné), aki történelemből is döntős lett (tanára Molnár Zsolt). Francia nyelvből Sárosi Éva (tanára Juhász Anikó), biológiából Mravik Anna (tanára Molnár Ágnes), rajz és vizuális kultúra tantárgyból Bagyon Renáta (tanára Halasyné Tóth Ibolya) került az ország legjobb harminc versenyzője közé. Teljesítményüket minősíti, hogy az ősszel kezdődő menetelésben több fordulón jutottak túl, melyeken az induláskor többezres mezőnyből a végére csak a legkiválóbbak maradtak állva.
Mi kell a sikerhez? Tehetség, a tantárgy iránti elkötelezettség, kitartás és rengeteg munka. Az országos élmezőnybe jutott balassisok már korábban is bizonyítottak különféle tanulmányi versenyeken, tanáraik tudatosan készítették őket a legrangosabb megmérettetésre. Bízvást remélhetjük, hogy ezek a diákok a későbbiekben szakterületük kiválóságai lesznek, s tehetségükkel egyaránt szolgálják majd családjuk és az ország gyarapodását.