Luxus-játszmák

Luxus-játszmák

Vigasztalanul esett, az ablaktörlő surrogó, álmosító hangja csak fokozta Ottó lehangoltságát. Már ötször ment végig ugyanazon az útvonalon, de még mindig csak az előtte álló beszélgetésre tudott gondolni. Máskor büszkén feszített abban a terepjáróban, amivel ugyan nehéz parkolni, de mindig feltűnést keltett vele, a fiatal nők sóvárogva, a férfiak irigykedve nézik. Egy ilyen terepjáró előnye, hogy a vezetője egyszerűen nem lehet jelentéktelen, pedig Ottó átlagos megjelenésű, inkább alacsony, mint magas, seszínű, ritkuló a haja, könnyen feledhető lenne az arca is, ha nem lenne rajta az a méregdrága aranykeretes szemüveg. Ottót most a legkevésbé sem érdeklik a sóvárgó, vagy irigykedő tekintetek, fogalma sincs, hova vezet éppen, a légkondicionáló hűvössége ellenére is folyik a hátán a víz. Beesteledett mire a ház elé ér, miközben kinyitja a távirányítóval a kaput, újra megcsodálja a házat. A dupla lépcsősorral, a kovácsoltvas korlátokkal, a stukkós díszekkel, a franciaablakokkal tökéletes mása annak a villának, amibe pár éve a felesége szeretett bele a cote d’azur egyik kis városkájában. Szilviának mindent megadott, nem számított a pénz, csak, hogy a magáénak tudja.

Szilvia gyönyörű nő, a ház és a kocsi mellett ő Ottó legfőbb ékessége. Mikor megismerte bolti eladó volt, neki már akkor is sportkocsija volt, elvitte néhány drága helyre és ez Szilviát lenyűgözte, szinte azonnal igent mondott Ottónak. Házasságuk alatt, ha Ottó el akart érni valamit, akkor Szilviát minden alkalommal le kellett nyűgözni, többnyire ékszerekkel, és az előzőnél mindig kicsit drágábbal.

Ottónak már rég nem ment olyan jól, mert a fizetése még a tekintélyes bónuszokkal sem volt elég az életvitelük fenntartásához, ezért az utóbbi időben apró kis cselekhez folyamodott, Szilvia ékszereit másolatokra cserélte.

Eltelt egy hét a kirúgása óta, és neki csak fő a feje, hogy mit tegyen, de a Szilviával való megbeszélést nem halogathatja tovább. Abban bízott, hogy Szilvia, aki eddig mindent megkapott, amit csak megkívánt, kitart majd mellette a rosszban is. Ottó úgy vélte, hogy ennyit megérdemel, hogy egy átmeneti kis nehézséget kibírjon vele, aztán majd újra összeszedi magát…mégis szorongott.

Szilvia a nappaliban várta és minden köszönés nélkül Ottóra förmedt.

  • Ma nem tudtam fizetni a szoliban, mert a bankkártyámon nem volt fedezet. Ötödike van, ilyenkor már át szoktad utalni az apanázsomat.
  • Igen, drágám, de…- válaszolt volna Ottó, de Szilvia, mint egy fúria csak mondta tovább.
  • El tudod képzelni, hogy milyen kellemetlen helyzetbe kerültem, még nekem kellett szívességét kérni a szőke Elzától, aki nagy kegyesen kifizette azt a rongyos 20 ezret. Tiszta blama – replikázott tovább.
  • Szilvia állj le egy kicsit, mondanom kell valamit – kérte Ottó erőtlenül.
  • Remélem azt, hogy átutaltad már!
  • Szilvia, engem kirúgtak a cégtől, ezért van befagyasztva a számlád – fogott neki Ottó.

Szilvia hirtelen elhallgatott, aztán annál nagyobb hangerővel kezdte rá:

  • Mit csináltál, te szerencsétlen? Biztos elbaltáztál valamit… a Túrai is megmondta a múltkor…
  • Mit mondott az a bájgúnár? – Ottó érezte, hogy felmegy az agyvize. Ottó utálta Túrait, ő a főnök unokaöccse, az örök kibic, akinek semmi sem drága.
  • Csak azt, hogy cseréljelek le minél hamarabb! – vágta oda.
  • Ide figyelj Szilvia, ugye tudod, hogy ebben a világban csak a férfiak cserélik le a nőket és nem fordítva. A baráti körben te vagy az egyetlen első feleség, már mindenki lecserélte a te korosztályodat, de én szeretlek, nekem mindig te maradsz a legszebb, ezért én sosem akartalak lecserélni, pedig akadt több fiatalabb jelentkező is – mondta Ottó.

Szilvia megsértődött, bár Ottó érzelmei nem érdekelték, tudta, hogy igaza van, mégsem hálát érzett a férje iránt, hanem haragot. Neki csak a megszerzett társasági státusz és a vagyon megtartása volt a fontos, az, hogy kinek a felesége vagy szeretőjeként másodrendű problémának tetszett. Fejében több alternatíva is körvonalazódott.

  • Én megtartom a villát, te meg mehetsz, ahova akarsz! Én már rég nem szeretlek, van egy fiatal szeretőm, de annyira vak vagy, hogy még azt sem vetted észre – tromfolt Szilvia.

Bár tudott a szeretőről, Ottót mégis szíven ütötte, amit Szilvia mondott. Azt gondolta, hogy csak egy öregedő szépasszony passziója, de azért tett néhány intézkedést…

Ottó a kirúgása óta eltelt hétben végiggondolt mindent, nem látta kilátástalannak az életét, főleg akkor, ha Szilvia vele marad, és ketten úrrá lesznek majd minden nehézségen. Elővette a papírjait és elkezdte felvázolni a terveit.  

  • Kaptam 50 millió végkielégítést, abból vehetnénk egy olcsó lakást, innen bebútoroznánk, vehetnénk egy olcsó használt kocsit is, és amíg nem kapok munkát, egy-két hónapig el tudnánk élni belőle.  Te átmenetileg elmehetnél dolgozni…
  • Én, dolgozni, soha!!! Nem arra születtem, hogy dolgozzak. Épp ezért mentem hozzád, hogy ne kelljen dolgoznom. Mit gondolsz, ilyen külsővel, vajon miért mentem hozzád, te lúzer! – mondta szinte visítva a magáét a nő.
  • Felhívom mindjárt az ügyvédemet, mert a villa megillet, meg a kocsi, az ékszereimből meg addig megélek, amíg nem találok egy férfit, aki mellett nem kell dolgoznom – mondta Szilvia diadalittasan, már-már elhitte, hogy ki tudja semmizni a férjét.

Ottó szeméről, mintha hályog hullt volna le, mintha most látta volna Szilviát először, annak, aki. Egy ostoba, önző, öregedő nőnek, akinek csak önmaga volt fontos. Most élesen látta a nő külső hibáit, a mesterségesen dúsított haj, a felvarrt arc, a botoxolt ráncok. Semmi sem valódi benne.

  • Szilvia neked nincs ügyvéded, őt én fizettem, de már nem fizetem őt sem – mondta fáradtan.
  • Akkor keresek másikat! – replikázott.
  • Majd eladom a villát! – tette hozzá harciasan, veszek egy kisebbet.
  • A villa nem a tied, hanem az enyém, neked nincs benne tulajdonrészed – mondta rezignáltan Ottó.
  • Mit tettél, hogy tehetted? – ordította Szilvia.
  • Úgy, hogy legutóbb az ügyvédünknél a sok paksaméta között, amit untál elolvasni ez is benne volt, hogy a tulajdonrészed nekem ajándékozod. Tudtam a szeretődről, talán még sem voltam akkora lúzer – emelte fel a hangját Ottó.
  • Kisemmiztél, te szemét? Akkor is elperelem tőled! – sírt most már az asszony.
  • Pereld, de mindenen jelzálog van. Már nem tudtam fizetni a jelzálog-hitel részleteit a te oktalan költekezésed miatt. A házat a jövő héten árverezik, a pénz épp csak fedezi az adósságot – mondta Ottó.
  • De nézd a jó oldalát, most elölről kezdhetnénk mindent, adósságok nélkül te, meg én, újra boldogok lehetnénk – folytatta Ottó, bár maga sem hitte igazán.
  • Én veled szegényen, soha, inkább keresek egy másik férfit – eresztett meg erőltetett kacajt.
  • Szilvia, térj már magadhoz, ötven vagy, felvarrt arccal, és mellel, botoxolt szájakkal, aki el tudna tartani ezen a színvonalon, annak már nem te kellesz! Inkább örülj, hogy nem cseréltelek le korábban, és volt még 10 luxus éved – tette hozzá indulatosan Ottó. – A fiatal szeretők meg buknak a még jól kinéző, gazdag cukrosnénikre.
  • Akkor eladom az autómat, meg az ékszereimet, abból egy fillért sem fogsz látni! – kardoskodott még mindig Szilvia.
  • Drágám az autók lízingelve vannak, már csak a hónap végéig vannak nálunk, az ékszereid többsége meg utánzat, hamis a legtöbb, észre sem vetted, de kicseréltettem.

Szilvia dühében elővette a telefonját, hogy felhívja legjobb barátnőit, elsírja bánatát, de legnagyobb meglepetésére többen kinyomták, vagy hagyták csörögni. Megértette, hogy az un. TÁRSASÁG kivetette magából őket, kegyvesztettek lettek.

  • Akkor most mi lesz? – kérdezte inkább csak magától Szilvia.
  • Visszaadom a szabadságodat, nem kell többé ilyen jelentéktelen férfival élned – azzal Ottó otthagyta a síró Szilviát.

Nagyon fájlalta ugyan, hogy felesége nem tartott ki mellette, de ő érezte magában az elszántságot. Tudta, hogy jó a szakmájában, hogy van tapasztalata, akár a ranglétra aljáról is kezdené, ha arról van szó.

Mielőtt Szilviával beszélt volna, csak az elkeseredettség volt benne, most a vele való veszekedés után újra tettre késznek érezte magát, mintha egy óriási tehertől szabadult volna meg. Érezte magában azt az erőt, hogy újra építse az életét, szinte élvezte az új kihívásokat, amiben már jó régen nem volt része. Eddigi élete egyetlen kihívása az volt, hogy felesége életszínvonalát biztosítsa.

Nagy Erika

Tizenhetedik