Semmelweis-nap. Külön kitüntetés a járványban példásan helytállt 133 dolgozónak a Bajcsyban

Dr. Bodnár Attila főigazgató kitüntetést ad át a járványban példásan és áldozatosan helytállt 133 dolgozó egyikének

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben díjakat, elismeréseket és kinevezéseket adtak át Semmelweis-nap alkalmából
Dr. Bodnár Attila főigazgató a Semmelweis-napi ünnepségen méltatta a dolgozók elhivatottságát, a járvány okozta helyzetben kitartásukat és áldozatos munkájukat.
Külön kiemelte Semmelweis Ignác örökségének jelentőségét napjainkban.
A Semmelweis-napot idén június 25-én ünnepelték a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban.
Tekintettel a járványügyi helyzetben betartani kívánt óvintézkedésekre, az eseményeket online élő közvetítéssel is követni lehetett.
Az ünnepségre az intézet valamennyi dolgozója mellett meghívták az egészségügy vezetőket, helyi politikusokat, együttműködő szervezeteket és üzleti partnereiket.
Professzor Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár asszony Semmelweis-napi köszöntőjét vendégeinknek felolvasták.
A Bajcsy-Zsilinszky Kórházért emlékéremmel kitüntetettek tevékenysége meghatározó az intézmény fejlődésében. Ebben az évben a korona vírus járványban végzett kiemelkedő teljesítményt is ezzel az életműdíjjal köszönték meg a Központi Anaeszteziológiai Intenzív és Sürgősségi Betegellátás osztályvezető főorvosának, Dr. Völgyes Barbarának és Kalecz Zsuzanna ápolási igazgatónak. 
A Bajcsy-Zsilinszky Kórházért díszoklevél várományosai azok voltak, akik az intézmény működését, fejlődését tevékenységükkel kiemelkedő mértékben segítették. Ebben az évben Bajcsy Kórház járvány kezelésében nyújtott támogatásukért a Katasztrófavédelemtől Fábián István ezredes és Vadas László főhadnagy kórházparancsnokok részesültek az elismerésben.
A Bodnár Attila főigazgató által alapított Főigazgatói elismerő oklevelet kimagasló szakmai munkájáért 9 dolgozó, a Főigazgatói dicséretet 49 dolgozó vihette haza.
A főigazgató átadta a Főtanácsosi és Tanácsosi, a Főmunkatársi és Munkatársi, valamint a Főorvosi, Adjunktusi és Alorvosi kinevezéseket is.
A COVID-19 vírus okozta járvány helyzetben a betegek ellátása érdekében végzett áldozatos és példaértékű teljesítményt nyújtó 12 osztály 133 dolgozója külön elismerésben részesült.

A Bajcsy Kórházban a járvány kezelésében nyújtott támogatásukért a Fábián István ezredes és Vadas László főhadnagy kórházparancsnokok részesült elismerésben.

Egyéb kategória