Egészségügyi és szociális kitüntetések a Vigyázóban

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Riz Levente köszöntőjét mondja

\"\"

Hanzelné Kertész Zsófia

\"\"

dr. Wagner Endréné

A Vigyázó Sándor Művelődési Házban ünnepélyes keretek között adták át a Rákosmente önkormányzata által alapított ’Egészséges Rákosmentéért’ és a ’Szociális Ágazatban Végzett Kimagasló Munkájáért’ díjakat. Az eseményen részt vett Riz Levente polgármester, Fohsz Tivadar alpolgármester, valamint Csepetiné Gébele Judit, a kerületi kormányhivatal vezetője.
Riz Levente köszöntőjét egy amerikai püspök, Fulton John Sean mondásával kezdte, mely szerint: segíts valaki másnak a bajában s a tied is könnyebbé válik. Szerencsésnek nevezte a tényt, hogy a mondás épp Amerikából származik, hiszen ott jellemző leginkább, hogy a siker, a hírnév, a csillogás a legfontosabb az emberek számára. Nem igazán mondható el róluk, hogy mások bajával törődnek. Egy olyan életszemlélet válik egyre tipikusabbá a mai kor társadalmában, ami a szociális ágazatban munkát végzők életképével ellentétes. Eszerint az a fontos, hogy én, az egyén élek, s a többi nem érdekel. Így manapság az ’élni és élni hagyni’ szemlélet helyett sajnos az ’élni és magára hagyni’ van egyre inkább elterjedőben. Ebben a közegben a jó példát az egészségügyi és a szociális dolgozók adják. Így ennek az ünnepnek a legfontosabb célja felhívni a társadalom figyelmét a jó példára, a média segítségével. S nem titkolt elképzelés az arra való ösztönzés sem, hogy minél többen kövessék ezeket a példákat. S ugyanez a célja az átadásra kerülő elismeréseknek is: jó példát állítani az emberek elé. Végezetül megköszönte azon ünnepeltek munkáját is, akik hosszú évek, évtizedek fáradságos munkája után jelen alkalommal vonulnak nyugdíjba.
A 2016. évi ’Egészséges Rákosmentéért’ díjat Hanzelné Kertész Zsófia gyógytornász kapta. A díjazott munkáját Bertalan Ildikó Zsuzsanna, a Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ vezetője méltatta. Mint elmondta, a fiatal szakember tíz éve szolgálja a rákosmenti lakosok rehabilitációját. Mindig mosolygós, szakmai tudása pedig kiváló, amit folyamatos posztgraduális képzésekkel tovább is fejleszt. Az elismerést Riz Levente polgármester adta át. Ezt követően a díjazott elsősorban munkahelyi vezetőjének, Hermann Zoltánné Áginak köszönte meg a sok segítséget, valamint szüleinek a támogatást, amellyel nemcsak elindították a pályán, de a mai napig példát is adnak.
A ’Szociális Ágazatban Végzett Kimagasló Munkájáért’ elismerést ez évben dr. Wagner Endréné, a rákosligeti Katolikus Karitasz vezetője vehette át a polgármestertől. A munkásságát méltató Tompa Attiláné, a Kaszap István Alapítvány elnöke azt az évtizedes kitartó munkát méltatta, mellyel a kitüntetett nemcsak segít, hanem jó példát is mutat a körülötte lévőknek. Amint a díjazott elmondta, a jótékonysági tevékenység olyan, mint a házimunka: ha nincs elvégezve, mindenkinek feltűnik. Ha viszont megvan, akkor nem számít. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy most nem azért vették észre őket, mert a munkájuk nincs elvégezve. Ismertette, hogy a magyar karitasz mozgalom immár 80 éves, újjászervezésének pedig 25. évfordulóját ünnepeljük ez évben. Egyúttal kiemelte, hogy 30 munkatárssal együtt végzi napi teendőit, akik szintén érezzék magukat kitüntetettnek, hiszen nélkülük nem lett volna képes erre a teljesítményre.
Nyugállományba vonulásuk alkalmából Fohsz Tivadar alpolgármester a következő ünnepelteket köszöntötte:
Fazekas Lajos gépkocsivezetőt, aki 2012 óta a Liget Gondozási Központban dolgozott s az ételszállítás volt a fő feladata,
Orbán Marianna Adriennt, aki 2002-től vezette az önkormányzat Családvédelmi csoportját, majd 2010-től a kerületi gyámhivatal vezetője volt, valamint
Udvari Károlynét, aki 2009-től a Csibe, majd 2010-től a Kipp-Kopp Bölcsőde vezetője volt.
A műsort Hegyi Norbert vezette, melynek zárásaként Gájer Bálint szórakoztatta nagy sikerrel a megjelenteket. Az ünnepség utáni fogadáson dr. Fenke Ferenc önkormányzati képviselő mondott pohárköszöntőt.

\"\"

Gájer Bálint

Egyéb kategória