Dr. Bodnár Attila főigazgató és dr. Erdő Péter bíboros
Dr. Erdő Péter bíborosnak, Esztergom-Budapest Főegyházmegye érsekének, „Bajcsy-Zsilinszky Kórházért díszoklevelet” adományozott az intézet főigazgatója
Az elismerést hagyományosan a Semmelweis-napi ünnepségen nyújtják át, melyre bíboros úr elfoglaltsága miatt most, egy személyes találkozón került sor.
A Bajcsy-Zsilinszky Kórházért díszoklevél azoknak a hazai és külföldi jogi- vagy magánszemélyeknek adható, akik az intézmény működését, fejlődését, a gyógyítás színvonalának növelését szervező munkájukkal, erkölcsi és anyagi támogatásukkal kiemelkedő mértékben segítették.
Ebben az évben ezzel a kitüntetéssel – Dr. Pintér Lajos professzor úr mellett – Dr. Erdő Péter bíboros úrnak köszönték meg hozzájárulását a kórház kápolnájának létrejöttében.
A kórház életében jelentős szerepet játszó Szent Erzsébet Kórházkápolna igényes kivitelezését teljes egészében az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye finanszírozta, melynek élén bíboros úr áll.
A Főegyházmegye a kápolnában közhasznúnak tekintendő hitéleti tevékenységet végez, ezzel is segítve a kórház pácienseit a gyógyulás erejében vetett hitükben.
„Mind szakmai, mind emberi oldalról fontos, hogy nemcsak betegeink, hanem azok hozzátartozói, valamint dolgozóink is elvonulhassanak hitüknek megfelelően gondolkodni, beszélgetni, lelki állapotukat erősíteni. Bíboros úr ezzel a támogatással nagy mértékben emelte a hozzánk fordulók gyógyulási esélyeit” – nyilatkozta dr. Bodnár Attila főigazgató.
A Semmelweis-napot idén június 30-án ünnepelték a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban. A magyar egészségügy legnagyobb ünnepén átadták a felújított Intenzív Coronaria Egységet, sor került a Semmelweis-napi megemlékezésre, kitüntetések, kinevezések átadására.