Udvaravatás a Bóbita Óvodában

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

\"\"

\"\"

Udvaravatót tartottak a rákosligeti Bóbita óvodában október 14-én. Az ünnepi eseményen megjelent Dunai Mónika országgyűlési képviselő, Fohsz Tivadar alpolgármester, Rózsahegyi Péter, dr. Fenke Ferenc önkormányzati képviselő.  Dunai Mónika köszöntőjében kiemelt figyelmet szentelt a kisközépsős csoportnak, mivel az újjávarázsolt rész pontosan ennek a csoportnak az udvarrésze. Ez volt az utolsó olyan terület az udvaron, ami még felújításra várt. Köszönet illeti az óvodavezetőt és kollektíváját a szülőkkel egyetemben, amiért mindig újabb és újabb ötlettel állnak elő, hogy óvodájukat még szebbé, kellemesebbé tehessék. Ennek a poros, sáros szakasznak az újjászületése is példázza, hogy összefogással sok álom válhat valóra. Ezért az itt tanúsított együttműködésért köszönet illeti a szülőket, akik anyagilag is támogatták az elképzelést, valamint az önkormányzatot, amely szintén biztosított fedezetet a megvalósításra. Hasonló elismerést érdemel a kivitelező Placcs Kft. munkája és a városüzemeltetés ennek során kifejtett szervező tevékenysége is.
Riz Levente polgármester elmondta, hogy szinte minden évben eljön valamiért a Bóbita óvodába. Ennek oka pedig, hogy itt évről évre történik valami új, mert a vezetés és a szülők mindig szeretnének megvalósítani valami újat. Az elmúlt évben például a fűtési rendszer volt a központi kérdés, idén pedig egy focipálya került átadásra. Ma pedig egy olyan sportudvar nyílik meg a gyerekek előtt, ami a mozgásukat fogja segíteni. A kerület jövőképe ugyanis az, hogy sportos és egészséges legyen, mert így mindenki jobban ellen tud állni a betegségeknek. Az udvarrész rendbetételénél először az volt az elképzelés, hogy befüvesítik azt. Ám hamarosan elvetették az ötletet, mivel itt a fű nagy igénybevételnek van kitéve, ezért nem tart sokáig. Ezért az óvodavezetés más megoldást talált ki: ez pedig a színes gumiburkolatú udvar, amin később is lehet mozogni. A városrészvezető megköszönte az összefogásban részt vevők együttműködését és segítségét, az ovisoknak pedig azt kívánta, hogy legyenek minél többet kint az udvaron s így legyenek minél egészségesebbek is.
Az ünnepi programban az óvoda nagycsoportosai adtak műsort, melyben fellépett – saját gitárkíséretével énekelve – Bordi András rádióbemondó is. A vendéglátásról a szülői közösség és a Pensió 17 Kft. gondoskodott. A hangosítás felelőse pedig Martonosi László, egykori bóbitás ovis volt. Az avatószalagot az óvodás gyerekek vágták át Dunai Mónika és Riz Levente közreműködésével.

Egyéb kategória