Elhunyt Prof. Dr. Fachet József

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Nyolcvanadik születésnapján tavaly októberben köszöntötte őt Riz Levente polgármester

Rákosmente Önkormányzata megrendüléssel tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Prof. Dr. Fachet József, MD, PhD, az MTA Orvostudományok Doktora, Tanszékvezető Egyetemi Tanár, a DOTE Kórélettani Intézet nyugalmazott igazgatója (rákkutató, immunológus, kórélettanász), Rákosmente Díszpolgára, 2016.szeptember 10-én elhunyt.
Dr. Fachet József 1935-ben Munkácson született. Budapesten, a Szent László Gimnáziumban kitűnő érettségivel fejezte be középiskolai tanulmányait. Budapesten, az Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán „Summa cum laude” diplomával végzett 1959-ben. Demonstrátorként dolgozott 1955-59 között az Élettani Intézetben.
1959-től az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézetének Kórélettani Osztályán, de helyileg először az I. számú Belgyógyászati Klinikán kezdett dolgozni, ahol a tumoros és endokrin betegekkel való kapcsolata ösztönözte arra, hogy a kutatói pályát válassza, miután tapasztalta az igen hiányos tudást ezen betegek gyógyításában.
1972-től az MTA Szegedi Biológiai Központ (SZBK) Genetikai Intézetében egy immungenetikai osztály megszervezésére és egy Magyarországon új, beltenyésztett egérház megteremtésére és vezetésére kapott megbízást.
1980. július 1-től egyetemi tanári kinevezést nyert, egyúttal igazgatója lett a Debreceni Orvostudományi Egyetem Kórélettani Intézetének 2000-ig, majd a jogutód Immunológiai Intézetben volt kutató és oktató egyetemi tanár 2005-ig.
Dr. Fachet Józsefet Rákosmente Önkormányzata saját halottjának tekinti.
Egyéb kategória