Helyén a kápolna alapköve

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Snell György segédpüspök földbe helyezi a kapszulát

Rákoskerten elhelyezték a Szent XXIII. János pápa kápolna és közösségi ház alapkövét. Az május 1-i eseményen részt vett Snell György segédpüspök, Riz Levente polgármester és Szőke Lajos plébános.
Beszédében Snell György kiemelte, az embereknek nagy szüksége van biztos pontra a társadalomban lévő helyük meghatározására. Ilyen biztos pont lehet a templom, ahol mód nyílik az Úrral való közvetlen találkozásra. Kiemelte, a rákoskertieknek is fontos, hogy közvetlen környezetükben legyen egy ilyen közösségépítő lélekgondozó hely.
Majd megtöltötték az alapkő alá kerülő fémhengert, az úgynevezett kapszulát, hogy a mai kor emberének rekvizitumaival hírül vigye napjaink életének jellemzőit az utókornak. Került bele aprópénz, dokumentum a kápolna építéséről, napi újság. György atya lezárta a kapszulát, majd elhelyezte a földben, végül helyére illesztette az alapkövet. A cselekménysor utolsó aktusaként megáldotta az alapkövet.
A Zrínyi utca és a Rákoskert sugárút sarkán álló új kápolna és közösségi ház várhatóan egy év alatt készül el.

Egyéb kategória