Sepsey Tamásné dr. Vigh Annamária, az Emberi Erőforrás Minisztérium Közgyűjteményi Főosztályának vezetője köszöntőjét mondja
Az „Elágazások” című helytörténeti, állandó tárlat megnyitó ünnepségére és az épület megújult homlokzati faelemeinek megtekintésére került sor ma délután az Erdős Renée Házban. Köszöntőt mondott Sepsey Tamásné dr. Vigh Annamária, az Emberi Erőforrás Minisztérium Közgyűjteményi Főosztályának vezetője, dr. Farbaky Péter, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója és Riz Levente polgármester.
A polgármester gondolait a közösség építés és az értékőrzés köré csoportosította. Jelezve, fontosak az ilyen kiállítóhelyek, mert ezek is közösségi terek. A most nyílt kiállítás kiemelt célja, hogy látogatói kapcsolatot tudjanak teremteni a múltjukkal, szüleikkel, nagyszüleikkel. Azokkal, akik Rákosmentén éltek annak idején, hordozva magukban a vidék történelmét, kultúráját. Korábban nem adatott meg, hogy modern videotechnikával lehessen felidézni a múltat, akkor a tabló számított általános emlékrögzítési eszköznek. Ez a technika hozzásegít ahhoz, hogy a fiatalok is kapcsolódjanak ahhoz a helyhez, ahol élnek, ismerjék meg annak múltját. Fontos cél, hogy a középiskolák tartsanak itt órákat, a történelem tanárok a helyismeret itt látható elemein keresztül hozzák közelebb Rákoshegy, Rákoscsaba, Rákoskeresztúr és Rákosliget társadalmának jellemzőit, építészeti és használati tárgyi emlékeit.
Riz Levente az értékőrzésről szólva kiemelte, hogy e munka egyik legjobb eszköze, ha a kerületi építészeti értékeket – amelyek védelmére, megőrzésére az önkormányzat nagy súlyt helyez – mind gyakrabban meglátogatják míves templomainktól a régi parasztházaikig bezárólag. Ami pedig nincs meg a jelenben, azt a kiállításon lehet megtekinteni például az Erdős Renée Házban. Az értékvédelmet célozta az épület homlokzatát díszítő faelemek felújítása. A polgármester időszerű feladatként szólt a munkáról, hiszen az 1990-es felújítás óta a faelemek meglehetősen elkorhadtak. A felújításhoz kapóra jött a Fővárosi Önkormányzat műemléki alap pályázata, amelyen az önkormányzat sikerrel szerepelt, amihez jelentős saját forrás hozzátételével lehetet fedezni a költségeket.
A polgármester köszönetet mondott a szaktárcának, hogy támogatta a kiállítás létrejöttét, illetve a Fővárosi Önkormányzatnak a pályázati forrást és Ádám Ferenc igazgatónak a szakszerű munkát.