Mentőeszközök a kerületi állomásnak

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Kollár Attila állomásvezető mentőtiszt a gyógyszeradagoló pumpát mutatja a polgármesternek

Egymillió forint értékű eszközt adott ma át Rákosmente Önkormányzata nevében Riz Levente polgármester az Országos Mentőszolgálatnak. Az eseményen részt vett dr. Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója, dr. Engelbrecht Imre, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgató-helyettese, Győrfi Pál sajtószóvivő, illetve Kollár Attila mentőtiszt, a kerületi mentőállomás vezetője, s a bázis legtöbb dolgozója, a mentéseket végző szakembere.
Riz Levente beszédében kiemelte, Rákosmente számára kiemelten fontos fejlesztési terület az egészségügy. A megelőzés, mentés, gyógyítás hármas egysége meghatározza a kerület egészségüggyel kapcsolatos gondolkodását. A mentők támogatása lassan hagyománnyá válik, idén másod ízben biztosítja az önkormányzat az egymillió forint értékű eszközfejlesztést, s mint a mai eseményen elhangzott, számíthatnak rá a mentősök a jövő esztendőben is. Idén hordágyak, különféle rögzítők, gyógyszeradagoló pumpa, s más értékes, mentéshez szolgáló eszköz került az megvásárolt eszközök közé. Riz Levente megköszönte az Országos Mentőszolgálatnak, hogy néhány hónappal ezelőtt Rákoskeresztúrra helyeztek egy vadonatúj mentőautót, amely a kerületben, a szomszédos városrészekben, az agglomerációban, sőt központi irányítás lévén – szükséghelyzettől függően – a főváros egész területén is elláthat mentési feladatokat.
Dr. Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója szintén köszönetet mondott az önkormányzatnak az eszköztámogatásért, s aláhúzta: örvendetes, hogy a mentőszolgálat és az önkormányzat szakemberei egyformán gondolkodnak. Kifejtette, a lakosság biztonságérzetének része az is, ha valaki bajba kerül, akkor gyorsan érkezik a segítség és az ellátás magas színvonalú. A mentőszolgálat állami eszközökből fejleszti eszközparkját, de a segítség, az önkormányzati kiegészítés mindig jól jön.
Kollár Attila állomásvezető mentőtiszt elmondta, tavaly 13 ezer mentési feladatot láttak el a kollégái, ebből 6500 esetben orvos még nem látta a pácienst. Kiemelte, a támogatás részeként is Rákosmentén a legkorszerűbben felszerelt mentők szolgálnak. Mint mondta, a jelenlegi adomány diagnosztikai és ellátást javító eszközöket egyaránt tartalmaz.
A 13 ezer mentési akció nyomán a mentősök munkájára nem érkezett panasz. Kollár Attila jelezte, mindent megtesznek azért, hogy 2016-os esztendő is hasonló eredménnyel záruljon. 

\"\"
Riz Levente köszönti az esemény résztvevőit

Egyéb kategória