Újdonság!!! A Tessedik téri templom esti megvilágításban.
Jó hírek a rákoshegyieknek. Szabó Tiborné önkormányzati képviselő a Helikopter út jelentős részének megújításáról, a Tessedik téri sétautak közvilágításának, illetve az ottani evangélikus templom esti megvilágításának elkészültéről tájékoztatta lapunkat. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a közelmúltban Rákoshegyen csatornázott utak tavaszi bitumenpermetes lezárásáról mondta el a részleteket.
Az Erdő utca és környékének csatornázása a közelmúltban készült el. Mint a képviselő hangsúlyozta, az érintett utcák bitumenes lezárásával meg kell várni, amíg a munkálatok után a talaj megülepszik. Eztán lehet csak elkészíteni a pormentesítő szilárd burkolatot. Szabóné kiemelte, a területre forgalomtechnikai terv készül. Ez azért fontos, mivel az utcák igen keskenyek. A felszíni vízelvezetés megoldása is komoly feladat elé állítja a műszakiakat, mivel össze kell hangolni a terveket: vízelvezetés, a forgalom iránya és reméljük a járdák építésére is sor kerül a következő években.
Utalt rá, a forgalomtechnikai tervről tavasszal lakossági fórumot tartanak, ahol a környék lakói kifejthetik véleményüket az egyirányúsítás optimalizálásáról.
A képviselőasszony a Helikopter úti útfelújításról tájékoztatva jelezte, vége felé halad az úttest kiszélesítése és a járdák kiépítése. Új alapot kapott ez a forgalmas útvonal a Lőrinczi úttól a Kvasz András útig. Ezen a szakaszon szélesebb is lett az út, biztonságosabbá téve a közlekedést. A Svachulay Sándor utca és a Lőrinczi út között mindkét oldalon felújították illetve megépítették a járdát, a megerősített alappal megújított buszmegálló is kikerült a Helikopter útra. Bízunk benne, hogy a fedett várókról sem feledkezett meg az építtető.
Szabó Tiborné beszámolt arról is, hogy napjainkban már az esti órákban is biztonságosan át lehet sétálni a Tessedik téren. A sétautak mellett ugyanis minden irányban kiépült a közvilágítás. Jutott fény a tér ékszerére, az evangélikus templomra, amely így az éj sötétjében ragyogva is fel tudja hívni a figyelmet Isten hajlékára.
Nagyon szép lett Rákoshegy elegáns negyedének barátságos tere, megszűnt az arra járókban az az érzés, hogy el van hanyagolva. Reméljük, hogy a hajdan szebb napokat látott Aulitzky-ház is megújul egyszer!