Versenyben az anyukák
Őszi rendezvénysorozatunk első ünnepsége, a Mihály napi vásár 2015. szeptember 25-én került megrendezésre. A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat asszonyai bemutatták a gyerekeknek a különböző alkalmakra szóló népviseletet és magyar-szlovák népdallal örvendeztették meg a hallgatóságot.
Koszorúsné Tóth Katalin óvodavezető és képviselő és Virág Mihály képviselő köszöntötte az egybegyűlteket.
Ezután kezdetét vehette a Mihály-napi vásár. Minden csoport, már hetekkel a vásár előtt készült tánccal, verssel, énekkel és szorgoskodtak a vásári portéka elkészítésén. Az előkészületekkel és a vásárral a gyerekek is belekóstolhattak a régi hagyományok ízeibe, ami az óvodakép kialakításában segít, az Alapprogramban megfogalmazott irányelv szerint: élethelyzetben fejlődni.
Az esős idő ellenére a Mihály-napi vásár ismét jó hangulatban telt, minden gyermek és szülő élményekkel gazdagodva térhetett haza.
2015. október 3-án az idő kegyes volt hozzánk a 12. családi napon, amelynek hagyományteremtő ereje van és évről-évre tartalmasabbá, színesebbé válik.
Az ünnepélyes megnyitó részeként Kazinczy Flóra fuvolajátékát hallgathatták a résztvevők.
A családi napon köszönthettük a szülőkön, nagyszülőkön kívül, Dunai Mónika országgyűlési képviselőt, Mecseki Hargita művésznőt és dr. Várkuti Botondot, az óvodaszék elnökét.
Az idei „Köszönet díjat” Torma Réka és Hardy Zsigmond vehette át Koszorúsné Tóth Katalintól, aki megköszönte az óvodáért tett munkájukat.
Kovács Otilia óvodapedagógus az Idősek világnapja alkalmából egy Seneca idézettel köszöntötte a szépkorúakat.
A nap további részében szerepelt a vidám hangulatú családok versenye, légvár, arcfestés várta a gyermekeket, mindeközben főttek a finomabbnál finomabb ételek a bográcsokban.
Szemerey László bűvészműsora egyaránt lenyűgözte a kicsiket, nagyokat is.
A várva-várt tombolával zárult az eseménydús családi nap, amely mindenki számára meghozhatta a felhőtlen kikapcsolódást. Zeke Erika lufihajtogató szülőnk fő díjának a kisorsolása előtt az óvoda dolgozóiról (már aki ott tudta hagyni a munkáját), készült egy közös fotó a hajtogatott lufi HÓFEHÉRKÉVEL.
A nap végén úgy éreztük, hogy a mi nevelőtestületünk egy olyan szűk család, amely felkarolja a gyerekek által a nagycsaládot!
Kazinczy Flóra
A Köszönet-díjat idén is odaadó munkatársak kapták