Közös ének Bokor Juttával
Fohsz Tivadar prózában fejtette ki gondolatai
A kerületben lakó Bartók Bélára emlékeztek ma délben egy különleges zenés flashmobbal, azaz "népcsődülettel” a Fő téren. A rossz idő ellenére jól sikerült a rendezvény. Kerületi kórusok közösen énekelték az utca emberével mások mellett a "Holub Jeli”, azaz a Galambok szállnak című szlovák népdalt Bartók Béla halálának 70. évfordulója alkalmából! A kórusok: Szlovák Asszonykórus Linkéné Gácsi Éva vezetésével, a Zrínyi Miklós Általános Iskola énekkara, a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnáziumának végzett diákjainak kórusa Bartal Lajos vezényletével, a Gregor József Általános Iskola kórusa és a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium kórusa, Pálóczi Anikó vezetésével. Bartók zongoraműveiből a japán Shingji Fujiwara és a Kovács Gergely Kovács Eszter kettős játszott. A Yamaha zongorát az eső elől egy furgon platóján helyezték el, a művészek a járműben helyet foglalva mutatták be a műveket.
Bokor Jutta főszervező, a Rákoshegyi Bartók Zeneház vezetője bevezetőjében elmondta, hogy Bartók Béla a mai Rákosmente területén lakott. A rákoshegyi Jókai utcába 1911-ben költözött és 1912-től élt a mai Rákoshegyi Bartók Zeneház épületében, a Hunyadi utca 50-ben.
Bokor Jutta kiemelte, Bartók Béléra nemcsak Rákosmente büszke, hanem az egész világ.
Fohsz Tivadar alpolgármester beszédében utalt rá, talán még a világon sem történt olyan különös eset, hogy egy furgon teherszállító platóján szólaljon meg egy zongora. Az alpolgármester köszönetet mondott a sikeres szervezésért Bokor Juttának és a Rákoshegyi Bartók Zeneház munkatársainak.
Szépen szólt a hegedű és az ének együtt
Zongorahangverseny a furgon rakterében
Fotó: Horváth Péter