A Rákosmente focistái készítették a fürdővizet a Nagyatádnak

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Felvételünk a győztes meccs után készült a csapatról és a velük Nagyatádra utazó szurkolókról

Megfürdette a Nagyatádot Rákosmente futballcsapata ma délután Somogyországban.
Közel négyórás buszozással ért a 230 kilométerre, Belső-Somogyban lévő járási székhelyre csapatunk, s a késő esti órákban, 11 után érkezik majd vissza Budapestre.
Mint ismert, Nagyatád a parkok, a szobrok és a fürdők városa. Ezúttal azonban a Rákosmente keverte a fürdővizet a hazaiaknak, értékes, 3-1 arányú győzelmet aratva. Ezzel a sikerrel idén még mindig veretlen a kerületi gárda.
Az első gólt a meccs elején, a 14. percben szerezte meg Ferkó Csaba. Baloldali beadás után öt méterről vágta a labdát a kapu jobb sarkába. Négy perccel később jött az egyenlítés, s a félidő végéig már nem is esett gól.
Szünet után nagyobb lendülettel rohamozott a Rákosmente, s már a 48. percben gólt érő támadást vezetett. Ferkó Csaba-Horváth Bence-Bojtor László volt a labda útja. Az akció végén Bojtor mesterien emelte át a labdát a kapuson, megszerezve a csapat vezető gólját.
Már a 94. percben jártunk, amikor tovább növelte előnyét a Rákosmente. Bojtor László ezúttal gólpasszt adott. Jobbszélről rúgta keresztbe a labdát, s a csereként a 90. percben beállt Garics Gábor beállította a 3-1-es végeredményt.
A csapat a mérkőzés folyamán két kapufát is rúgott, s főleg a második félidőben mezőnyfölényben futballozott.
A leglelkesebb szurkolók Mazsu János vezetésével Nagyatádra is elkísérték a csapatot. Mint felvételünk mutatja, nagy örömmel konstatálták az RKSK legújabb győzelmét. A Rákosmente jelenleg 5. bajnokságban. Ha visszaadják a tavasszal elvett négy pontot, amire reális az esély, akkor megelőzné a Tatabányát, s egy pontra maradna le a dobogóról, ahol most harmadik helyen az Újbuda tanyázik. A harmadik helyet még meg lehet csípni. Az első két helyen lévő Budaörs és a Győr nagy fölénnyel vezet, elébük kerülésnek nincs realitása.

Egyéb kategória