Meichl Géza és Szikszó Sándor a képviselő-testület mai ülésén
Szikszó Sándor százados, Rákosmente november 1-től hivatalban lévő rendőrkapitánya mutatkozott ma be a grémium tagjainak és a nyilvánosságnak a képviselő-testület ülésén. Laudációját Meichl Géza, a BRFK gazdasági igazgatója, a budapesti rendőrfőkapitány helyettese tartotta. Riz Levente polgármester bevezetőjében utalt rá, a kerület nagy tapasztalatokkal rendelkező, mégis fiatal kapitánnyal gazdagodott, aki – meggyőződése szerint – a városrész polgárainak javát fogja szolgálni. Meichl Géza és Szikszó Sándor egyaránt nagyra értékelte a köztiszteletben álló elődje, Krammer György Zsolt munkáját. Szikszó Sándor az előd által lerakott alapokon kíván továbbhaladni, s mint fiatal, ambiciózus rendőrhöz illik, elmondta, igyekszik elődje eredményeit túlszárnyalni.
Lukoczki Károly képviselő, karikával a szeme alatt
A mai képviselő-testületi ülés közbiztonsági részében szót kért a teremben lilás karikával a szeme alatt megjelenő Lukoczki Károly képviselő is. Stílszerűen jelezte, a monokli nem bűncselekmény következtében került a szeme alá, mi több, nem is egy újabb, ezúttal MSZP-s performansz főszereplője, mint amilyet az egyik politikai csoportosulás nőtagjai adtak elő a parlamentben a minap. A karika egyszerűen egy szemölcseltávolításnak a következménye, melynek során az injekciót az egyik érbe szúrták, az okozta az elváltozást, „azért nézek ilyen szépen ki”, mondta a képviselő. Rendőrségi blokkunkban ezt Lukoczki Károly saját előadásában is meghallgathatják.
Riz Levente polgármesteri beszámolója
Rákosmente új rendőrkapitánya, Szikszó Sándor ma bemutatkozott a képviselő-testület ülésén. Tekintsék meg a Tizenhetedik Online tudósítását.