Gy. Németh Erzsébet monoklival a titltakozók között tegnap a parlamentben
Béla szomszédom csörgött rám ma reggel. Itt lakik ő is a Madárdombon. Aggodalmasan kérdezte, láttam-e a közös szomszédasszonyunkat, Gy. Németh Erzsébetet, amint egy nagy kék folttal a szeme alatt tiltakozott az erőszak ellen a Parlamentben tegnap. – Csak nem húzott be neki egyet valaki? – mondta kérdőn. – Remélem, nem! – válaszoltam, s megígértem Bélának, hogy utána nézek, mi is történhetett.
Így bukkantam rá erre a felvételre, amelyen a Demokratikus Koalíció tagjai, szimpatizánsai, sőt – Vadai Ágnes személyében (ő áll legelöl a képen, barna felsőben – a szer.) parlamenti képviselője is buzgón tiltakozik az ülésteremben.
Az eseményről így számol be a Népszabadság Online. „A keddi ülésnapon a napirend előtti felszólalások elhangzása után, a határozathozatalok előtt Vadai Ágnes független országgyűlési képviselő az ülésteremben, öt másik, a pártjában, a DK-ban politizáló társa pedig az egyik üléstermi páholyban az egyik szemük környékén monoklihoz hasonló lila szemfestéssel jelent meg. A páholyban lévők egy-egy lapot tartottak fel "Fideszes fiúk! Az asszony verve jó?" felirattal. (…) Vadai Ágnes nem sokkal az akció után Facebook-bejegyzésben tudatta: az ellen tiltakoztak, hogy "az asszonyverő Balogh József még mindig képviselő és polgármester lehet".
Azt már én teszem hozzá, hogy Balogh József politikus május 2-án jelentette be, hogy azonnali hatállyal kilép a Fidesz-frakcióból. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője aznapi közleményében azt írta: elfogadhatatlan, ha valaki bántalmazza szeretteit, családtagjait, és ezt a véleményét a Fidesz képviselőcsoportjának minden tagja osztja. Rogán Antal mindezt tudomására hozta Balogh Józsefnek is, aki ezt követően tájékoztatta arról, hogy kilép a Fidesz frakciójából.
Ma november 5-ét írtunk. Május óta valószínűleg most jutott el ez az információ a Demokratikus Koalícióhoz, így aztán kis késéssel ma sikerült nekik egy tiltakozó megmozdulást szervezni.
Bélát megnyugtattam, nem bántotta senki a szomszéd asszonyt. A monoklit szabad akaratából festette vagy festtette mással a szeme köré.
Elmondtam Bélának azt is, hogy tévedésről sem lehet szól. Mármint arról, hogy saját párttársuk, R.Gy. – eltévesztve a házszámot – nem Takács Ágnest kalapálta el, akit ezzel megfenyegetett, hanem Gy. Németh Erzsébetet. R. Gy-t ugyanis a rendőrségen jelentette föl Takács Ágnes, miután hónapokon át barátságtalan facebook üzentekkel látta a fiatal hölgyet. Az ügyben illetékes ügyészség megrovásban részesítette az eljárás alá volt R. Gy-t. Az ügyészségi dokumentum egy gyöngyszemét emelem csak ide, hogy pontosan érthető legyen, mivel is „udvarolt” R. Gy. a szemrevaló fiatal hölgynek. „Odakerékpározom, és úgy pofán foglak vágni, hogy a fogaid keresheted”.
A fenyegetett Takács Ágnes, akinek esküvőjéről a minap számolt be a Tizenhetedik Online
Minden jó, ha a vége jó. Az asszonyverő Balogh József kilépett a pártból, s remélhetőleg hamarosan a politikából is eltűnik. A fiatal hölgyet is izommal inzultálni szándékozó R. Gy. is megbánta tettét, s ígérete szerint többet nem csinál ilyet.
Kedves Olvasó! Tudnia kell, hogy mindez önnek köszönhető! A nyilvánosság képviselőjének. Mennél több mindenről lebbenti föl ugyanis a nyilvánosság a fátylat, annál többek kerülhetik el a purgatóriumot. Mint ismert, a purgatórium vagy tisztítótűz a katolikus egyház tanításában azok ideiglenes helye, akiknek haláluk után még tisztulásra van szükségük ahhoz, hogy beléphessenek a mennyei boldogságba.
Mit gondolnak, élnek köztünk olyanok, akiknek még tisztulásra van szüksége, csak a környezete nem tud róla?
Igen? Nem baj. Legyünk optimisták.
A tisztítótűz, a nyilvánosság lángja folyamatosan lobog.
– Így rendben, Béla?
H. K. J.