![]() ![]() ![]() |
![]() ![]() |
Dunai Mónika bizottsági elnök meggyújtja a rákoscsabaiak tüzét az Ecsedháza téren felállított kettős kereszt szomszédságában
A vidám utcabálok, hagyományőrző rendezvények után vasárnap este 21.30-kor Rákosmentén, Ecseren, Pécelen is meggyújtották a tüzet. Részeként annak az eseménysorozatnak, amelyet a közmédia első alkalommal megszervezett hagyományőrző programja, az Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! elnevezésű kezdeményezés keretében valósítottak meg. Mindegyik fenti településen nagyszámú érdeklődő kísérte figyelemmel a történéseket, vett részt a programokban.
A Tizenhetedik Online egy-egy fényképpel tiszteleg a szervezők és a résztvevők előtt, akik tanúlejét adták annak, hogy itthon vannak Ecseren, Pécelen és Rákosmentén, itthon vannak Magyarországon.
A tudósítás negyedik képe Rákoshegyen készült, a Víztorony szomszédságában, ahol a Jerry Lee’s Rock&Roll Service nagyszerű koncertje, muzsikusai mellett szintén a tűz volt az egyik főszereplő.
Pécelen Nagy Gyula természetgyógyász elevenítette föl a résztvevők tűzhöz, hazához, szeretethez kapcsolódó gondolatait, a megbocsátás jegyében
Ecseren a Tájház udvara adott otthont az esti tűzgyújtásnak. A falu mindig is élen járt a hagyománytiszteletben, hagyományápolásban.
A Jerry Lee’s Rock&Roll Service játéka feltüzelte a rákoshegyieket. A hűvös szél ellenére felhevült hangulatban „lángra kapó zongora”, ahogy mondani szokták, hab volt a tortán.