Eltűnnek a rossz utak Piláth Károly körzetéből

  \"\"\"\"\"\" \"\"\"\"

\"\"

Piláth Károly jelentős összegeket áldoz idén is az útépítésre. Felvételünk a sanyarú képet mutató Kiskút utca felső részén készült, ahova szintén szilárd burkolat kerül hamarosan.

Hamarosan megkezdődik az útépítés Rákoscsaba-Újtelep 13. számú választókerületében. Mint a helyi képviselő, dr. Piláth Károly érdeklődésünkre elmondta, mart aszfalttal borítják a Kiskút, az Ignác, a Demjén utcát, illetve a Kopolya utca felső részét. Az építkezés befejezésével nem lesz több olyan útvonal Rákoscsaba-Újtelepnek ezen a részén, amely ne lenne szilárd burkolattal lefedve. A szembetűnően nagy építkezést az tette lehetővé, hogy Piláth Károly képviselői keretének jelentős részét, mintegy harminc százalékát fordította a rossz utak rendbehozatalára. Az útépítéssel várhatóan az esztendő végére végeznek.
További körzetbeli hír, hogy a Diadal utcai Iskolában új vívópástot hoznak létre. A sporteszköz 1,2 millió forintba kerül. Az összegbe pályázat útján szerzett 200 ezer forinttal beszállt a Rákoscsaba-Újtelepért Egyesület. A fennmaradó egymillió forintot Piláth Károly képviselő-társaitól „kalapozta”. A képviselői támogatásokra azért kerülhetett sor, mert nyilvánvaló, hogy a Diadal utcai Iskolában honos vívósport kultúra nemcsak a Rákoscsaba-Újtelep lakói számára érték, hanem egész Rákosmente vívás iránt érdeklődő gyerekei számára.
Egyéb kategória