Gyorsabbak voltak a Napnál a rákoshegyiek Szent Iván-éjen

  \"\"\"\"\"\" \"\"\"\"

\"\"

Szent Iván-éjkor egy órával megelőzték a napfelkeltét a rákoshegyiek (Képünk illusztráció)

Szent Iván-éjen, az év legrövidebb éjszakáján vágott neki romantikus utazásának a rákoshegyi Bulyovszky utcában élő Várnai Sándor Jeremiás és fia, Attila. Az ország legnyugatibb határánál, Felsőszölnökön, ahol összeér Szlovénia, Ausztria és Magyarország, pénteken, június 21-én, amikor a nap nyugovóra tért, elsötétült a világ, autóba ültek, és megcélozták Garbolcot, az ország legkeletibb határtelepülését.
Az izgalmakat fokozta, hogy mindössze nyolc órájuk volt a 620 kilométeres táv megtételére, hiszen a nem létező versenykiírás szerint napkelte előtt oda kellett érniük. Méghozzá úgy, hogy út közben a közlekedési szabályokat is betartják. Este 20 óra 47 perckor startoltak, az érkezés másnap hajnali 3 óra 50 percre sikeredett. Végigautóztak a 8-as számú főúton, az M7-en, majd Budapest, s az M3 következett. Asz utolsó szakaszt mellékutakon tették meg Garbolcig.
Várnai Sándor és fia vállalkozása fényesen sikerült, egy órával napkelte előtt célhoz ért a családi kettős. Egy órával megelőzve a glóbus másik oldalán csatangoló Napot.
A vállalkozás alapötlete a Top Gear televíziós műsorból származik. Ott Angliát szelték át a vállalkozó szellemű autósok.  
Szent Iván-éjről egyébként ismert, hogy az év legrövidebb éjszakája egyben a legmisztikusabb is. Ilyenkor a valóságon túli világ kapui tárva-nyitva vannak, tündérek, koboldok, szellemek bóklásznak az emberek közt, fények gyúlnak az éjszakában és lángra lobbannak a szívek. Szent Ivánkor minden megtörténhet!
A nyári napforduló az egyik legrégebbi ünnepe az emberiségnek: ekkor áll a legmagasabb delelési pontján a Nap az égen, ekkor a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka. A régiek úgy gondolták, hogy a fény a téli napfordulón születik meg, és a nyári napfordulón ér uralkodásának csúcsára. A Nap nyári diadaltora termékenység- és bőségünnep volt, melynek hagyományai mai, keresztény neve ellenére – Keresztelő Szent Jánosról, szláv nevén Szent Ivánról nevezték el – jóval a pogány időkre nyúlnak vissza.
 
\"\"
 
Az útvonal
Egyéb kategória